Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Szvatkó Pál: Ezüstkor

EZÜSTKOR

A minap eljött valaki Pestről, beült a kávéházba és előadást tartott a magyar irodalom ezüstkoráról s az elefántcsonttoronyról, amiben a magyar írók állítólag élnek. Ezüstkor és elefántcsonttorony, ez a két szó tetszett neki, szinte beléjük feledkezett, amikor lemondóan legyintett, vagy fájdalmas arckifejezéssel fűszerezte fejtegetéséit. — Mi felfigyeltünk. A magyar irodalom számunkra delikátabb ügy, semhogy pózokkal elintézhetnék. Mit tudják Magyarországon, mekkora konzerváló ereje van a kisebbségnél az irodalomnak! Épen a modern magyar irodalomnak. Az utolsó nagy élmény, amit Szlovenszkó népei a magyarságtól kaptak, irodalmi élmény volt, egy gigantikus intenzitású szellemi harc élménye. A kilencszáztizes években a Nyugat körül támadt háborgás Magyarországon a huszas években véget ért, de az emigránsok ideszakadása és a lassabban emésztő vidékiesség miatt tovább élt Szlovenszkón, a szellemi elhagyatottságban szinte túlzott jelentőségre tett szert s jóformán csak a krízis éveiben szűnt meg A fiatalabb nemzedék számára Magyarországon sem volt puszta külsőség az új magyar irodalom megszületése, ő is mélyen átélte Ady, Babits, Móricz, Szabó Dezső korát, letörülhetetlen bélyeget hagyott lelkében ez az ifjkori élmény, amelyről annakidején mindenki beszélt és mindenki vitatkozott. Kétszeresen így van Szlovenszkón, ahol utána nem jött már új.

Sok embert ismerek, aki nem magyar, de felcsillan a szeme, ha a modern magyar írókról és alkotásokról hall. Semmi más nem fűzi a magyarsághoz, csak ez az irodalom, amely pótolhatlan. A Duna medencéjének minden magyarul tudó emberében megrezdül valami, ha Ady sorait hallja, ha Móricz regényeiről és