Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-01-01 / 1. szám - Kritika - Féja Géza: És azalatt itthon - Fodor Béla: Krisztus szülőföldjén (Lippay Lajos könyve)
ÉS AZALATT ITTHON Török Sándor regénye két kötetben. Franklin-Társulat kiadása. Egy esztendő alatt három regény, komoly írások, komoly igényekkel. A harmadik, mely előttünk fekszik, gyermekkorának emlékrétegéből merít tehát nyilván az író egyik legmélyebb megnyilatkozása. S különben is Török Sándor írásművészete, úgy érzem, már kialakult, tehát biztos ítéletet mondhatunk róla. Bizonyos nyugtató érzés melegszik bennem, ha olvasom. Van bizonyos egyenletes, töretlen elbeszélő ereje. Olykor ugyan a kis-realizmus veszedelme fenyegeti, végtelen mozaikmezők réme s csupán eredeti dinamikája menti meg: az epikus hangba bizonyos drámai lázat tud vegyíteni. S ez megnyugtat. De valami lehangoló érzés is keletkezik, mert a fiatal magyar próza új erőfeszítéseit hiába keressük itten, mintha Török készen született volna és fejlődni már nem is fog. Török regénye: a háborús gyermek élete. Csupa jó, látó szemmel s biztos kézzel rajzolt képek sorakoznak egymás mellé, de az az érzésünk, hogy akár még két vagy három köteten keresztül így sorakozhatnának. Ha stílusa nem vinne bennünket, már az elején abba hagynánk. Nem tagadjuk ugyan, hogy komoly alakító tehetség jelentkezik, de csak zárt területen: apró jelenetek kifejezésénél, melyek, mint már említettem: önmagukban szinte hibátlanok, de együtt, terjedelmes regénnyé duzzadva mégsem adnak műalkotást. Érdemes volna Török regényét Tersánszky J. Jenő „két zöld ász'* c. hasonló tárgyú regényével egészen tüzetesen összehasonlítani. Mindkettő a szigorú családi rendből kisiklott, züllés felé sodródó kamasz-gyermek történetét írja. Tersánszky e zavaros, ifjú, tavaszi patakot a nagy művész biztos kezével klasszikusan tiszta formába kényszeríti. Török sokkal nyersebben, sűrűbben árasztja. De ezenfelül Tersánszky alakját a mlíieu fölé növeszti, anélkül, hogy kiszakítaná belőle, anélkül, hogy természetellenes méretűvé növelné. Más szóval: a „Két zöld ász" alkalom volt Tersánszkynak, hogy megírja az emberi romlás esztétikáját és etikáját a bomlás szétoszló elemeiből kicsapó szépséget és tisztaságot. A nagy epikus tehát embereken, sorsokon és eseményeken át végső okokat s kérdéseket bolygat és felel is rájuk. Olykor, sőt igen sokszor, egészen öntudatlanul, t. i. a regény ívei kényszerűleg egy-egy ilyen gyújtópontban találkoznak. S éppen ez hiányzik Török Sándorból, olyan a könyve, mint egy végtelen milieurajz képtelen kiemelkedni belőle, természetes tehát, hogy erőszakosan kell lezárnia: egy srapnel véletlen felrobbanásával. E kritikátlan magyar világban az egyetlen orvosság az, hogy a legmagasabb mértékkel mérjünk. De igazságtalanok lennénk, ha el nem ismernénk, hogy Török könyve komoly munka s megérdemli az olvasó figyelmét. FÉJA GÉZA. KRISZTUS SZÜLŐFÖLDJÉN Lippay Lajos dr. könyve A kétszáz oldalas, fényképekkel gazdagon illusztrált könyvben Lippay hatalmas anyagot dolgozott fel. Értékes útmutató ez a Szentföld zarándokainak a kezében. Sokoldalú adatai, melyek nagyrészt ismeretlenek és nehezen hozzáférhetők, a művelt közönség széles rétegeit érdeklőek. Lippay a Megváltó nyomán halad s Jeruzsálemből indul ki. Pompásan festi a Szent Város képét s módszeresen ismerteti ennek a nyomasztóan sokféleségű városnak, ahol huszonötféle nyelven beszélnek egymással az emberek, lakosságát, vallási viszonyait és történelmét. Áttekintést ad a mohammedanizmus történetéről, az iszlám tanításáról, a kereszt és a félhold egymáshoz való viszonyáról, — egy probléma ez, amely még ma is, 1300 évvel a próféta halála után, probléma marad. A zsidók története, amely Abrahámtól a zsidó nemzeti államig vezet, a nyilvánosan elismert és törvényesen biztosított új hazáig, amely azonban nem tud megvalósulni. Áttanulmányozzuk a zsldó-arab-angol kérdést is, a történelemben egymást kergető asszír-babiloni, perzsa, szír, macedón, római, bizánci, arab, keresztes, egyiptomi és török „kérdéseknek" legújabb fejezetét, míg végre meg tudjuk érezni egy négyezeréves kultúra légkörét s ebben a légkörben látjuk a Siránkozások falát, hol a zsidók sírják vissza Sión Megváltóját, az Ozmán mecsetet 240 millió mohammedán Mekka és Medina után következő legszentebb helyét és a Szentsír-bazilikát, melyen a katolikus, a protestáns és a keleti szaka-