Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Magyar irodalmi szemle - Féja Géza: Megszámláltattál. Bánffy Miklós regénye két kötetben

holtpontra jut és üres kézzel áll a nagy számvetés előtt.

A kaszinókban kártyacsaták folynak, a parlament élete súlytalan, mesterkélt kérdések körül kavarog, az erdélyi kastélyokban maradi primitívség, a dunántúliakban lakájos hajlongás az udvar kegyeiért. Két szerelmes, két egymásnak termett ember már semmi körülmények között sem tud egymás mellé kerülni. A nép magára hagyva, bizalmatlankodva és tanácstalanul pergeti tragikus napjait. S maga az író is ebben a légkörben élt, az ő fiatalságát is ez a légkör fojtogatta és ő sem bírt kitörni belőle.

Folyton utazik, folyton keres valamit. A nőt, a munkát, a megváltó gondolatot, ösztönei érzik, hogy katasztrófa felé halad minden, de hiába nyúl bármerre, hiába lovagol fel a havasokba, hiába jut be a képviselőházba, hiába barátkozik s hiába gőgösködik, nem kap kérdéseire feleletet. Ebben a társadalmi rétegben nem is kaphat. S így könyve szinte követeli a „más"-t, a tökéletesebb nemzeti társadalmat.

Persze, mikor Tolnai Lajos, vagy Tamási Áron ostorozta az arisztokráciát: a mélyből jött ember friss, kíméletlen erejével tette. Bánffy Miklósi hangja más, inkább beismerő szomorúság. Inkább: hűvös tárgyilagossággal megfogalmazott Ítélet. De éppen ezért igazságához, szükségszerűségéhez és jogosultságához kétség nem férhet.

Kivételes helyzetű és kivételes lelki erejű embernek a könyve S ez egyik legnagyobb értéke. Az ostort az élet keze fogja. Aki ilyen vallomáshoz el bír jutni, az mindenképen új élet előhírnöke. S ebben a tekintetben Bánffy Miklós már a mai napok fia lett. A mai magyar irodalom szigorú kritikája s kérlelhetetlenül égő tisztítótüze nem a halál előhírnöke, mégcsak nem is tragikus folyamat, hanem a legtisztább és legtökéletesebb optimizmus.

E kritika a legtisztább építőmunka előkészülete. Keresi az alapot, a természetes helyet egy új nemzedék nagyszerű terveihez. Csakis akkor bont, ha új erők, új célok óriási történelmi felelőssége így kívánja, így parancsolja. E kritika egy nép tiszta etikai magatartása is. Sokkal inkább érezzük és tudjuk erőinket és értékeinket, semhogy e tiszta etikai tűz kigyújtásától félnünk kellene.

Erdély 1918 óta ilyen értelemben is nagyszerű mun