Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Weysenhoff József: Villámok alatt (ford. Surányi Júlia)

Nem mentek be mindjárt, hajlongtak még a küszöbön, a zápor alatt, fiatal legény és mosolygós leányka, mindkettő annyira átázottan, hogy a víz úgy folyt belőlük, mint a szökőkút közepén álló szobrokból.

— Mozogjatok

már, gyertek be, — mondta szigorúan a plébános és gondosan becsukta az ajtót.

— Mit

akartok? Beteghez?

— Nem,

kérem, plébános uram, — felelte a legény,

— a

mi ügyünk különleges természetű.

— Hogy

jöttetek ide be, amikor a külső kapu zárva van?

— A

hegyről a szakadékba csúsztunk s aztán át a sövényen.

— A

lány is?

— ölbevettem,

— mosolyodott el a legény s a leány

— szemét

tenyerével takarva el — kuncogott hozzá.

— No,

menjetek egy kicsit megszáradni a konyhába.

Mártonné — látva jószándékú arcukat és formás alakjukat — bizalmat kezdett érezni a fiatalok iránt. Szépek ebben a meztelenségükben.

— Ha

plébános úr megengedi, akkor valami ruhafélét adok a legénynek, hogy átöltözzék. És a lányról is gondoskodom.

— Adjon,

Mártonné.

A vándorok megszáradtak és átöliözködtek a konyhán. A pap újból fel s alá járkált a szalonban. Örömmel észlelte ia vihar fokozatos múlását. Nem okozott semmiféle látható pusztítást. A most már vidám villámok megvilágították a1 helyén álló falut, a hársak között a' templomot és a szemhatáron sehol sem volt tűzfény látható.

— jótevő

zápor — gondolta a plébános, mélyen fellélegezve a megkönnyebbüléstől. Szégyen így félni a dühöngő elemtől s nagyobb a szégyene a papnak, akinek a halálra mindig készen kell lennie ... De a világ szép s a pap is földhöz láncolt ember.

Majdnem elfeledkezett éjjeli vendégeiről, amikor azok, szépen átöltözve, megjelentek előtte. Fiatalok voltak, mintha lakodalomba mennének, kézenfogva álltak ott.

— Legény

vagy a talpadon, — mosolygott a pap.

— Hogy

hívnak?

— Lewczuk

Hrycznek kérem tisztelettel.

— A

leányzót?

— Kunczewiczawna

Paraskának.

— Ti

talán ... — kezdte a pap és egy lépést hát