Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Bolyky János: Új jegenyék nőnek

ÚJ JEGENYÉK NŐNEK

Én szép fajtám, bús jegenye, élet fája, könnyek fája, álmok hullnak leperegve.

Vének múlnak, ifjak gyúlnak, öreg ágon új jegenyék, tapogatók, pogány újak.

Fegyveresen, nagy sereggel, új zászlókkal, nyűtt zászlókkal, régi szóval, idegennel.

Érzem, meg kell verekednünk, Isten földjén, ember földjén mélyre túrni vén gyökerünk.

Isten kell most, nem túrán fő, olyan, ki fedd, olyan, ki old, János kell, a keresztelő.

Kinek szava szent harsona, mégnevelő anyatejük, inaiknak vére volna.

Ki, gyökérnek földbe nőve, derekával derekukká, karjaival gallyá nőne.

Ki vállain lombsátort tart, árnyékba von, fészekbe rak szétportyázó, kürtös magyart.

Kinek szava éles fejsze, ki gyökértől koronáig a fattyúkat nyesegesse.

Aki jönne, ki tudja, ki, új hazában ősi arcunk jegenyéken kifaragni.

IR. BOLYKY JÁNOS