Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Kemény Katalin: Soror dolorosa
— Jézusért, Charlotte, a mi Urunkért, ez mind semmi. — Soror Dolorosa, tudod, az én tavalyi cipőm, amit már nem hordok, de még egészen jó, egyszer volt talpalva, jó puha bőr, elhordhatnád . . . — Nem, nem — s egészen közel ül Charlotte kisaszszonyhoz — nem szabad, nem veszem a leikémre, meg aztán ha észrevennék, ó Uram, vigyázz reám! — Csitt, ne olyan hangosan, most senki sem veszi észre, ha egy pillanatra felmégy a celládba —s ezzel már megy is Charlotte, hony elhozza a csábító cipőket. — Charlotte, jöjj vissza, — kiált utána Soror Dolo rosa. De Charlotte kisasszony már nem hallja a kiáltást s egy perc múlva visszatér. Hóna alatt a titokzatos csomag. Belenyomja az apáca ölébe. Most már nincs mit tenni. Soror Dolorosa köténye alá bújtatja s eltűnik velük a hatalmas épületben. Pár perc múlva, mikor visszatér az új cipőben, még halkabb a járása. Jó, puha bőrcipő. Nem töri a lábat. Se nem kicsi, se nem nagy. Soror Dolorosa mosolyog. Le lenézeget a cipőjére, de ha valaki szembejön vele, elpirul s önkéntelenül is előrehajol, hogy szoknyája jobban takarja a lába fejét. Föl s alá jár könnyű léptekkel, de Szűz Mária képét valahogy mindig elkerüli. S a délutáni olvasót is így pergeti. 5. Péntek van. Péntek este. Hosszú, fekete sorban vonul ki az apácák néma sora a kápolnából ... Az esti imának vége.Az utolsó apáca bezárja a csikorgós kertajtót. S a kert fellélegzik. A levelek összerezzennek: óvatosan csikordul a zár. Görnyedt öreg árnyék surran ki az ajtó szűk nyílásán. Soror Dolorosa. Hóna alatt kis csomag. Lábán a régi, otrombái cipő. Léptei nehezek. Az eső lassan szemez. . . . Fenn a hálószobák kertrenyiló ablakából gyorsan eltűnnek a hálóinges leánykák. Hirtelen elterjed a hír az emeleten:
