Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Tamási Áron: Haszontalan vértanú

— És

mit gondolsz, angyal lenne belőlem?

— Kérdés,

hogy szeretted-é a tündéreket.

— Igen.

— De

úgy? Hiszen te méltóztatsz tudni?!

— Nem;

ugyan?!

— Akkor

minden bizonnyal.

— S

vájjon vissza is eljöhetnék onnét?

— Hogyne,

kérlek. Egy angyalnak minden szabad.

— Akkor

feküdj csak vissza.

— Köszönöm.

— De

várj, mégse!

— Kérlek.

— Kedves

Pompás — mondta remegve és ünnepélyesen Jövendő — a halálodból nem adhatnál nekem?

Pompásnak felcsillant a szeme.

— Kérlek,

megrúghatlak, ha úgy akarod.

— Köszönöm.

Várj, láb alá megyek.

— Ne

fáradj, kérlek. Majd odafordulok én. Odafordult.

A pap keresztet vetett.

— A

halálban találkozunk, — mondta, — Isten veled!

— Isten

veled!

— Most

rúghatsz.

— Kérlek.

És előzékenyen agyonrúgta.

★

És másnap, vasárnap reggel, egy gyönyörű angyal állott Halálfogadóban az oltár felett és a vértanúk örökmegváltó mosolyával mosolygott belé saját árnyékába, a magyar jövendőbe.

TAMÁSI ÁRON