Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-04-01 / 4. szám - Gömöry János: Diákfegyelmi ügyek a XVIII. században és a XIX. század elején
Diákfegyelmi ügyek a XVIII. században és a XIX. század elején ii. A kuruc eperjesi kollégium sohasem vált sablonos iskolává. Eredeti szelleme százados fejlődésnek volt az eredménye. Na meg annak, hogy fenntartói, pártfogói magas miveltségükkel, koruk szellemi mozgalmainak hatása alatt állva, vigyáztak arra, hogy a kollégium ne veszítse el a kapcsolatokat a nyugati mivel ődéssel.A főiskola jellegét, magas színvonalát épp a patrónusok nagy miveltsége és kulturaszeretete biztosította, akik gondoskodtak arról, hogy a tanszékekre külföldi egyetemeket járt és igy a nyugati eszmék befolyása alatt álló férfiak kerüljenek. Érthető tehát, hogy a XIX. század uralkodó eszméi mindjárt keletkezésük után gyökeret vertek az eperjesi kollégiumban. A megvető Greguss Mihály professzor volt, aki egyenesen a külföldi egyetemekről került Eperjesre és a kollégium fenntartói siettek a világlátott zseniális fiatalembert a filozófia tanszékére 1817-ben meghívni. Greguss tanítványai közül említsük meg Kossuth Lajost. Kossuth fiatalkori visszaemlékezéseiben a legnagyobb elismerés hangján emlékszik meg Gregussról. Aminthogy kétséget kizáróan tisztázható, hogy Kossuth egyéniségének kialakulására döntő befolyással volt Greguss, hiszen az ő hatása alatt vált a lángeszű diák az újkori eszmék és a magyar nemzeti gondolat egyik legnagyobb képviselőjévé és a modern Magyarország megteremtőjévé.A múlt század elején tódult az ifjúság a kollégiumba az ország minden részéből. És ez a többé-kevésbbé nyers, elmaradt ifjúság mássá lesz az uj eszmék hatása alatt. E különböző mentalitású ifjuságott az iskola kohó módjára olvasztja egybe, akár az ércet.Az akkori ifjúság egy része szilaj, féktelen és kevés érzéke van a mivelődés iránt. «Jól úsznak, lőnek, kardolnak, lovagolnak, sok bort győznek; merészen néznek szemedbe, vissza nem köszönnek, a közhelyeken fütyörésznek, vagy dohányoznak, mint valami kőbálványok merőn állanak vagy kevélyen támaszkodnak, nem mosolyognak, de hahotáznak; pattogással szétpattanó sárkányocskákat löknek el lábaid mellé, hogy megijesszenek; öltözetük, szilajságok által, mintha tanulták volna a faragatlanságot, különböztetik meg magukat az erősködők.»* ♦ Gróf Désőfi József: Bdrtfai levelek. 141. I.
