Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-12-01 / 10. szám - Bibó Lajos: Pali bácsi fifikája

Bibó Lajos : Regény

— No hallod.

Nevetlek. Megint befejeztek egy kört.

— Aztán hogy táncol ?

— Úgy mint te. i

— No ezt jól megmondtad. Most már csak azt szeretném, tudni, dicséret-e ez, vagy pedig őszinte kritika ?

— Dicséret.

— Olyan kitünően táncol az a... — majdnem kimondta, sietve kijavitotta, — az a legény ?

— Elég1 jól táncol.

Ferit csiklandozta valami.

— Mondd, katicabogár, — évődött vele tovább, — hogy hivták tulajdonképpen a te nyelvtanárodat ?

Juliska nem értette a kérdést. Látta, hogy Feri jókedvében van, hát ő is hasonló hangon válaszolt.

— Magyar Józsefnek hívták. Nagyon kedves ember volt. Miért ?

Feri komoly képet vágott.

— Most már értem. Azért beszélsz hát mindig tőmondatokban.

— Azért, mert kedves ember volt ?

— Nem azért, hanem azért, mert Magyarnak hivták.

Juliska arcán kigyult egy halvány rózsaszirom. A tánc heve, a zaj, a zsibongás, a hangos muzsika őbenne is felröppentett egy piroscsőrü fehér galambot és huncutkodva mondta:

— Beszélhetek én bővített mondatokban ; \s.

Feri lehajtotta a fejét, a tekintetét kereste s amikor a lány fölnézett rá, átfogta a derekát.

— Nos, mondj egy bővített mondatot.

— Egy egyszerűen bővítettet ?

— Amilyet akarsz.

Juliskának megrezzent az egyik szempillája :

— A tanítónő gyerekeket tanít.

Feri el volt ragadtatva.

— Becsületszavamra mondom, kész szónok vagy. Aki gondolkozás nélkül igy ki tud vágni egy bővített mondatot, ahhoz még Cicero is beiratkozhatna tanítványnak, ha történetesen nem halt volna meg.

Juliskát körülcirógatta ez a kedves, gyerekes tréfálkozás magára vette a dicsőséget.

— No, látod, — büszkélkedett.

Feri halkabbra fogta a táncot.

— Ne fukarkodj hát, ha már benne vagyunk. Mutasd meg, mit tudsz. Bővitsd ki most már egy határozószóval, is.

Juliska újból felnézett rá és most már rajtahagyta a tekin-