Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-12-01 / 10. szám - Bibó Lajos: Pali bácsi fifikája

Bibó Lajos : Regény

töltötték a délutánt, de Feri borús kedvvel távozott el. Borúsan végezte a munkáját is.

De az apja ekkor már mérföldekkel megelőzte. Ö már messze járt Erzsikétől, a házasságuktól és az ábrándoktól, amelyekkel Feri ék a legközelebbi jövőjüket építgették.

Egyáltalán nem lepődött tehát meg, amikor Feri előhozakodott a nősülésével.

— Té tudod, a té dógod, — mondta látszólag egykedvűen.

Feri megkérdezte:

— Szóval, édesapámnak nincs kifogása Erzsiké ellen?

— Mér lönne? Szömrevaló lány nagyon is.

Feri azon volt, hogy minden tekintetben fölvilágosítsa.

— Azért kérem édesapámnak a beleegyezését, mert ugv tudom, Erzsiké teljesen vagyontalan.

— De ruha csak van rajta?

Feri elmosolyodott:

— Hát hiszen láthatta édesapám, hogy ruhában jár.

— Akkor mö|g tűié né is akarj többet. Az a kérdés, beszéltél-é mán vele?

— Beszéltem.

— Madárnyelvön?

— Nem biz a! Nevén neveztem a gyereket.

— Oszt mit mondott?

— Szívesen hozzám jön.

Juhász elgondolkozott.

— Akkor nincs más hátra, be köll állítani sebösen égy üszőt, — mondta később.

— A lakodalomra gondol édesapám?

— Arra.

— Szeretném, ha az illendőség kedvéért előbb maga is átmenne.

— Az apjához?

— Igen, úgy illik. Esetleg átmehetnénk együtt is a hét vége fele.

— Xtm ötletünk.

Ezzel egyelőre be is fejezték a beszélgetést...

Rohonczy nem kapott pénzt a nagybátyjától, s elkeseredésében nyolcoldalas levélben öntötte ki Erzsiké előtt lázadó fájdalmát...

Feri bent járt Battonyán, hogy előkészítse az esküvőjüket, s Erzsiké megengesztelődött boldogságában meg akarta vigasztalni Rohonczyt is. «Ne veszítse el a hitét, — válaszolta a levélre, — nagy meglepetést tartogatok a maga számára, amivel, remélem, örömet szerzek. Siessen mennél előbb haza, hogy eláruljam a titkot, amely élete lezárt pecsétje alatt várja