Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-12-01 / 10. szám - Bibó Lajos: Pali bácsi fifikája

A JÁTÉK KOMOLYRA FORDUL

Augusztus i;s elkövetkezett. Feri mindenáron be akarta váltani Erzsikének tett ígéretét és alig várta a pillanatot, hogy Juliskát eltávolithassa a háztól. Egy napon egyedül maradt Juliskával.

— Mondd, katicabogár, használta fel az alkalmat, hogy megpendítse előtte valamilyen formában a dolgot megvan neked tulajdonképpen az okleveled ?

Juliska azóta, hogy Feri hazajött, idegennek érezte magát a házban. Eleinte magát okolta a félszegségééért és mindent elkövetett, hogy kedvében járjon az édesapjának, a később lejátszódó események azonban megzavarták és megfélemlítették. Ezért húzódott félre s ezért kerülte egy idő óla Erzsikét is.

A szótlanságnak és félénkségnek azonban mégsem ez volt az igazi oka. Nem az apja hallgatása, nem a családi háborúság kitörésétől való félelem tette ingadozóvá, határozatlanná és hallgataggá, hanem valami más. Szint váltott, elpirult és zavarba jött rögtön, hacsak a hangját is hallotta Ferinek. Nem mert megállani előtte, nem mert a szemébe nézni, összerezzent. Úgy érezte, hogy szédül, elveszik mellőle a világ, valahányszor Feri; hívta, vagy szólt néki valami miatt. Hacsak tehette, kitért előle s csak akkor felelt, ha Feri kérdezte. Nem tudta, hogy nem Feri elől, hanem maga elől menekül, nem az apja különös viselkedése, nem a Feri szigorúsága kényszeritette a magányosságra, hanem saját maga, amikor félt a lelke mélyére pillantani.

Megrebbent most is, amikor Feri az oklevele iránt érdeklőlődött

— Megvan, — mondta halkan.

— Aztán milyen?

Juliska egy kis zsebkendőt azsurozolt. A varrás fölé hajolt:

— Kitűnő.

— Minden tárgyból?

— Minden tárgyból.

Feri várt néhány pillanatig, aztán megkérdezte:

— Itthon van?

— Igen.

— Nem mutatnád meg?

Juliska bement is kihozta az oklevelét. Odanyujtotta Ferinek.

— A múlt hónapban küldték el.

— De hiszen te tavaly képesítőztél.