Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-12-01 / 10. szám - Bibó Lajos: Pali bácsi fifikája
AZ ÉGRE FELHŐK GYŰLNEK Megjött Rohonczy is és egyszerre megélénkült az egész falu A segédjegyző nem ismerte Ferii, s miután három év óta ő tartotta a lelket a faluban, ő volt az egyetlen számottevő fiatalember, aki valamicskét -.z asszonyok nyelvén is értett,, ő rendezte tavasszal a műkedvelő előadásokat, nyáron az aratóünnepséget, télen pedig az ő vezérlő védnöksége alatt vonult fel Kaba a leltei Katalin-bálra, megérkezése után tisztelgő látogatást tett Juhászéknál is, hogy bemutatkozzék Ferinek. Feri kissé kedvetlenül fogadta. Zavarta az az egészséges, parlagias fesztelenség, ahogy Rohonczy az édesapjával és Juliskával beszélt. A segédjegyző még mámoros volt a sikeres vizsga örömétől. Az ügyvédi diplomát — magából kiindulva — amúgy is lényegesen előbbre helyezte az orvosi oklevélnél, előkelőség dolgában is a saját mestersége javára döntött a két foglalkozás megítélésénél, s jóindulatú leereszkedéssel fogott kezet Ferivel. Feri megkockáztatta a kérdést: — Komolyan foglalkozol azzal a gondolattal, hogy megnősülsz ? \ Rohonczy olyan mozdulatot tett, hogy ebben a pillanatban maga sem tudja, hányadán áll e tekintetben. — A körülményektől függ, — mondta. Pillanatig várt, az arca hirtelen mosolyra szélesedett és Ferire kacsintott. — Hanem te ! Úgy tudom, hogy téged a múltban valóban gyöngéd szálak fűztek Kábához ? Feri kitérő választ adott: — Istenem ! Ki nem volt szerelmes kamasz korában ? Rohonczy megfenyegette: — Nana ! Ne tagadd ! Sohse szerénykedj. Velem szemben őszinte lehetsz, pajtás, nem vagyok féltékeny természet. Egész bátran bevallhatod, hogy annakidején komolyan udvaroltál Erzsikének. Feri érezte, hogy a vér kezd felhuzódni az arcába. Rohonczy hallott valamit, vagy Erzsiké szólta el magát előtte, s most ki akarja vallatni. Semmi kedvet nem érzett ahhoz, hogy akár tréfás, akár komoly formában tovább feszegessék ezt az ügyet— Sőt! — emelte Rohonczyra a tekintetét. — Két évvel ezelőtt még a kezét is megkértem, csakhogy Erzsiké, sajnos, kikosarazott.