Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-12-01 / 10. szám - Bibó Lajos: Pali bácsi fifikája

Bibó Lajos: Regény

szánja. Majd ha aztán tisztába jött az apjával meg Juliskával, akkor óvatosan előkészíti az ellentámadást Lelkében az Erzsikével való találkozás eshetőségeit latolgatta. A vonaton egyetlen kézmozdulattal elintézte az egész jelenetet, most azonban, amikor már csak percek választották el attól, hogy átmenjen Erzsikéékhez, egyszerre határozatlanság és zavar fogta el. Hanem Erzsiké nem azért bukott meg a színpadon, hogy ne tudja, miképpen kell viselkednie egy kikosarazott leánynak az életben.

Amikor meglátta Ferit, elébe sietett.

— Isten hozta, — üdvözölte őszinte örömmel.

Feri kezet csókolt.

— Jó reggelt, Erzsiké ’.

A lány, mintha csak tegnap beszéltek volna egymással utoljára, korholással kezdte :

— Mondja, kedves barátom, mióta szokás igy megvárakoztatni az embert ? Most kell átjönni? Hol volt tegnap?

Feri sietett magát kimenteni :

— Tízkor érkeztem.

— Hát aztán? Ettől még átjöhetett volna.

— Nem lehetett. Este tizenegyig tárgyaltam Szoboszlayval. Erzsiké előre mutatott:

— Na jöjjön akkor beljebb.

Megindultak.

— Az édesapja ? — kérdezte Feri.

— Fekszik szegény.

Szél érte az öreg tiszttartót két esztendeje. Azóta haldoklás volt az élete.

Bementek hozzá. Feri köszöntötte, aztán kimentek a kertbe.

— Tudja, hogy megszépült? — mondta Feri a filagória előtt. a

Erzsiké a szemébe nézett:

— Semmi szinészkedés, kedvesem. Ne bókoljon. Két év nagy idő. Megcsunyultam és megvénültem.

Húsz éves volt, karcsú és kecses, akár egy mézzel telt virágkehely, nyugtalan és erős, hajlékony és rugalmas, akár a vessző, hát játszva kacérkodhatott az öregséggel.

— Mi újság Pesten ? — mosolygott a lány, amikor elhelyezkedtek.

— Semmi.

— No ezzel nem mondott túlságosan sokat. Hogy élt, mit csinált azóta, amióta nem találkoztunk ?

— Semmit.

— Ne szellemeskcdjék. kedvesem. Olyan szép a nagyváros.

— Csak itt jó2 falun — mondta Feri és most épezte is.