Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-03-01 / 3. szám - Kritika - Egri Viktor: Pap Károly: Megszabadítottál a haláltól
Kritika Tamási munkássága a mába illeszkedő erdélyi irodalom bizonyságtétele, de nem kevésbé megerősítése a regionalizmus irodalmi szükségszerűségének és életrevaló gondolatának. E gondolat körül nemrégiben még harcok dúltak. Lehetetlen Tamási remek könyveinek hatása alatt arra nem gondolni, hogy vájjon megtalálhatta volna-e ez a székely-magyar iró, ez a zseniális uj magyar tehetség a maga igazi hangját, mondanivalóját, helyét a magyar szellemi életben, ha Pest centralizmusa szabott volna utakat, módokat kiteljesedése számára. Az irodalmi fejlődésnek bizonyos nagyobb szabadsága indult meg a kisebbségi magyarság külön-életével, ez vigasztalóul szolgálhat a magyar sors szenvedői és kutatói számára. Tamási Áron magyar életfilozófiája, székely életbölcselete, a népélet mélységeiben otthonos járás-kelése és humora, főképpen ez az izes, zamatos, remek népi humor, megadja ennek az írónak az előkelő helyét az egész magyar irodalomban. Bizonyos, hogyr a központi problémák iránti érdeklődése, kutató figyelme Tamásit sokszor tapogatózó bizonytalankodásra késztetik. (Címeresek, Szüzmáriás királyfi). Néha már azt hittük róla, hogy eltéved ebben az útkereső, kérdéseket-megoldó vándorlásban. De amikor plasztikus, bölcs humoru székelyeiről újabban és újabban mini ig fokozódó művészeti en és tökéletesebb embei ábrázó1 ást an fogant írásait olvassuk, megszilárdul bennünk a hit, hogy ez az iró nemcsak Erdély, nemcsak a székelység nagy szelleme, irodalmi megszólaltatója, szellemi életrekeltője, hanem az egész magyarságnak is egyik legnagyobb apostola. «Ábel a rengetegben» cimü regényéről csak az elragadtatás hangján nyilatkozhatunk. Remek virága a magyar szellemnek! SZÉKELY ISTVÁN Pap Károly: Megszabadítottál a haláltól. A kor cselekvő és vitázó irói közt különös, idegen arc a Pap Károlyé. Fájdalmas, háborús ifjúság harcra nevel; egy összeomlott világ romjain nem lehet a fantázia csillogó játékával beérni, nem lehet régi mesélő kedvvel altatót énekelni, ha a szem rávillant az élet nehézségeire és látni kezdi a bajok kutforrását. Az irói elhivatottság ennél a megérzésnél, a kritikai megfigyelésnél kezdődik. Az itéletmondás már egy újabb stáció. Fiatal Íróink legjava ennél a stációnál tovább el se jut. Az irói alkotás a a katasztrófába zuhant világ tükörképét mutatja, valóságos tényirodalommal állunk szemben, mely csak az itéletmondás hangjának különbözőségében mutat fel egyéni vonást. ,
