Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-03-01 / 3. szám - Figyelő - Sándor László: Művészeti nevelés és műkereskedelem Szlovenszkón

Figyelő

ják végig a vidéket. A művészeti és esztétikai kultúra híján levő közönség nem műértő és könnyen bedől ezeknek a képvigéceknek s a kínált képeket drágán megvásárolja.

Ennek a fonák helyzetnek leghathatósabb ellenszere’, a közönség művészeti és esztétikai megnevelése. Ennek hiányát érzi Nagy Barna is, ki a Jövő 4. számában az esztétikai nevelést sürgeti s felhívja a hivatalos tényezőket, hogy rendszeresítsék a középiskolában a művészettörténetek tanítását, „hogy behatóbb útbaigazítást kapjanak a művészetekről azok, kik azt életükből kizárták, vagy akik még mindig idegenkednek egyes beigazolt modernebb irányokkal szemben. így végre elérnek azt, hogy végetérne a közönség hol lesújtó, hol magasztaló kritikája, mely tönkreteszi amúgy is sínylődő művészetünket. A művészet problémáinak megismerése által végre áthidalható volna az a rettentő szakadék, mely a művészet és a közönség között tátong... A közvélemény és a tanári kar tegye magáévá a művészetek nagyobb ápolását, tanítsák meg a fiatalságot azt igaz szemmel és megértéssel nézni. S ha ez meglesz, az emberek nem fognak tudósok módjára tudákos magyarázatokat zengeni a tér és sikproblémák zavaros káoszáról, de meg fogják érteni annak igazi célját.“

Igen, erre a munkára nagy szükség van. Itt-ott, szórványosan már maguk a nevelők is rájöttek az esztétikai nevelés szükséges voltára s azt programjuk lényeges pontjai közé iktatták. Azonban ennek a munkának gyümölcsei csak hosszú évek múlva fognak mutatkozni. Ezért már most kell fölvenni a harcot a dilettantizmus és értéktelen képekkel folytatott kereskedelem ellen. Éspedig olyan formában, hogy részint a sajtó bekapcsolásával kell megkezdeni a közönség tervszerű tájékoztatását és művészeti nevelését, részint a szlovenszkói képzőművészet érdekvédelmi szerveinek kell odahatniuk, hogy az országos hivatal bizza meg a rendőrhatóságokat a szlovenszkói és kárpátalji műkereskedelem állandó ellenőrzésével. Ez nem ütközik nagyobb nehézségekbe. Minden járási székhelyen vagy nagyobb városban a rendőrség egy két szakember (festőművész, szobrász, grafikus, művészeti kritikus) bevonásával könnyen alakíthat egy bizottságot, melynek föladata az lenne, hogy esetről-esetre vizsgálja meg a műkereskedők és álművészek egyre növekvő táborát. Erre nemcsak képzőművészeink, de a közönség szempontjából is óriási szükség van.

e

Cikkemben nem volt célom a képzőművészet mai helyzetének egyetemes okait boncolgatni. Csupán néhány észrevételemet rögzítettem le. Ezt avval a szándékkal tettem, hogy rámutassak a szlovenszkói képzőművészet mai kedvezőtlen helyzetének egy-két orvoslási lehetőségére. Egyébként a képzőművészet válságának végső okait, — akár külső, akár belső vonatkozásaiban — csak egy uj gazdasági berendezkedés és egy uj társadalom szüntetheti meg gyökeresen.

SÁNDOR LÁSZLÓ