Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-11-01 / 9. szám - Zerdahelyi József: Csalfa
Zerdahelyi József: Csalfa — Jaj, de szép ez, ha már a mienk lehetne az a csikó — azután hozzátette úgy, mint az asztalnál szokta mondani, hogy meleg a leves, meleg — csak aztán vigyázzon, mert úgy becsapja magát ez az én testvérem, hogy hóttig szégyelheti. Én ismerem, ravasz kutya.— Azt csak bizd rám, kedves. Hogy engem becsapjon, ahhoz a sógornak meg kell még egy pár galuskát enni. Ha láttad volna ma is. Egy szót se szóltam neki. Pedig ő folyton kerülgette. Csak rám kell bízni... III. Szentkereszty Árpád egy lyukat szorított a hevederen és rápattant a hátaslovára. Hosszú hajától, hogy a szemébe ne csapódjék, keményen hátra szegte a nyakát. Ez a dacos mozdulat is megmutatta az arcát a forró augusztusi napvilágban. Csupa keménység ült rajta,. Sötét éles árnyékok osztották goromba darabokra. Mégis olyan volt, mint egy görög szobor. Meglátszott benne az egész élete. Az asszony, a 'ló, a vadászat, a bor, a ’durva tréfák, — minden. Sok,-sok, soha elég. Vad szenvedélyek, véres verekedéseik, harag, mind ordítottak le róla. Nem birta senki a tekintetét, ö tudta ezt a legjobban. Használta is. A szeme, a kék szeme most is mélyről nézett ki az emberekre, a sivár tarlókra, a felperzselt mezőségre, a szomjasan egymásba boruló falevelekre és az egész szenvedő és sóhajtozó természetre. Lépésre fogta a lovát. Mosolygott. Olyan nem oda váló volt rajta az a szelíd hangulat. A csikó járt az eszében. A fekete. Megforgatta, felöntötte a sógor kertelésével és megsütötte pecsenyének. Harmadnap történt. Itt járt a legelőn. Akkor is olyan kopasz Volt az. Akkor is úgy tűzött a nap és akkor is úgy állott a levegő. Egy mozdulás nem volt benne. Sarkantyúba kapta a lovát, végig vágtatott a kiaszott pusztaságon. Jól* esett neki a szellő, amit a imozdulatlanságból így erőszakolt ki. Az erdő sarkában vándor cigányokra bukkant. Méregbe jött. — Már megint az én szénámat eszi a lovatok. Az anyátok mindenit.Az asszonynép és a sok göndörhaju purdé egyszerre körülnyüzsögte. Sírtak, jajgattak, könyörögtek. Egy öreg asszony a szopóst mutogatta. Egy másik jósolt, levelet fog kapni... Egy cigánylány, szép magasszál, kerek cigányszemével szótlanul belecsodálkozott, odaállt közel, tépett ingéből kibuggyanó mezítelen melle a lova térdéhez ért. Ezerféle érzést, gondolatot, szenvedélyt kelteni az ellenségben, ez a cigányasszony és gyereknép feladata, ösztönös, akár a
