Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-11-01 / 9. szám - Darvas János fordításai szlovákból (Ivan Krasko: Vesper Dominicae; Jožo Nižňánsky: Ég és föld között

Szlovák költők

gyökereik a föld szivéig fúródtak s a legvadabb viharban sem hajoltak.

S ha a halál favágója éles baltával beléjük csapott, alávágva lezuhantak, s a tőből uj hajtások zsendültek, családunkban minden ölelésből gyermek mosolygott, minden csókban uj élet fogant, s az asszonyok melléből sosem szikkadt ki az anyatej.

S most jó volna : elfeledni az órjásokat, kiknek csak árnya vagyok, elfeledni mindent, ami volt, elfeledni az aranykort, elfeledni az aranykort, mely soha vissza nem tér.

Gyűlölöm a vállam, mert vézna, gyönge, gyűlölöm a kezem, mert nőies vonásu, gyűlölöm a szemem, mert örökké a bánat hollója fészkel benne, gyűlölöm az ajkam, mert csak csókot vet az ugarba, gyűlölöm a lábam, mert csak álmok után csatangol s maga alatt talajra nem talál.

És bár ereim paraszti vére sikolt érte : mégsem tudok sehol megállapodni, nem tudok meggyökerezni a széttáruló rögben, nem tudok meggyökerezni a gyárkémények között, nem tudok megyökerezni asszonyok ölelésében, csak repülök és lebegek ég és föld között.

Házról-házra járok, embertől emberig — fejemet itt női kebelre hajtom, amott csalódottan a falba vagdosom és mindenben rémes valóság dörög lelkembe.

JOŽO NIŽŇÁNSKY