Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-11-01 / 9. szám - Oláh György: A Kossuthok

Oláh György: A Kossuthok

venezer katonát adott a szabadságharcban Kossuthnak.*

De ez a vonzerő nem véletlen. Míg a magyarságnak sok más fajtával való vérkeresztezése annyi nem kerek egyéniséget hozott létre, míg a legtöbb szomszéd népünkkel való keveredésünk annyi furcsa, ellentmondó permutációt adott, addig a szlovák vércseppek nyomán igen sok ősi magyar családban lendületesebbnél lendületesebb, színes, meleg szellemek támad; nak. Mint a Rákócziak? Prohászkák, Mikszáthok, Kazinczyak példája mutatja, ebben a vérkeveredésben szinte megőldó'dott, szárnyakat, lelkesedést, rajongóbb szinezetel kapott a map gyár faj pusztai keménysége és egyedülvaló konoksága.

Kossuth legrégibb arcképeinek egyike az, amelyet Eybl rajzolt róla a fogsága után, 1841-ben. Lehet, hogy a biedermeyer művészet idealizáló hajlama túlságosan érzik ezen a képen, lehet, hogy a sötét dolmányból kihasadó széles fehér ingujjakat, a hatalmas karbonári gallért, az öltözéknek és a gondosan fodrozott hajfürtöknek páthoszát a biedermeyer romantika lehellete dagasztja ilyen ünnepélyessé. Lehet, hogy az a műziláltság, az a szalonpoéta-keresettség, amely a fiatal Kossuth festői öltözékén érzik, inkább Eybl képzeletének az alkotása. De azok a fogság szenvedéseiben megtört, nagy, ’ álL matag manduíaszemék, az az álmodozó és rajongó arc valóban a Kossuthé. A három esztendei fogság sápadtsága érzik ezen az arcon, de ugyanakkor a börtönfalak közt megsürüsödött rajongás és kiélesedett egzaltáciő, amely bizonyos pillanatokban olyan lendületet adott neki.És

ha sokáig nézzük ezt a festői és álmatag külsőt, egyszerre kialakul előttünk ennek a magyar-szlovák vér keveredésnek minden színe, értéke, rendkivülisége. Az a sajátos páthosz, az a kifinomult rajongás, az a szellem-csapongás, amely ebből a rajzból is felénk árad, sehol sem található meg az Alföld vagy a Dunántúl magyarjánál, aki, ha akármilyen ősi vérben tenyészett is ki, mindig nehézkesebb, aránytalanabb, több benne a gravitás és a tépelődés, kevesebb a lángolás és a lendület.

Sokszor találkozik az ember a negyvenes évek feljegyzései között azzal az elcsodálkozással, mikor az alföldi mer gyéből származó magyar közéleti emberek úgy bámulták Kossuthot, mint valami különös idegent. Sok ellenszenv is származott ennek az idegenségnek az érzetéből, mert itt nem csupán a zsenitől való ösztönös idegenkedésről, hanem egy más, az alföldi ember előtt sokszor ismeretlen lelki képlet; ről volt sző.

Csengery az 1851-ben Írott Kossuth-tanulmányában utal