Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-10-01 / 8. szám - Darkó István: Utrakelt hajlék

Darkó István: Utcákéit hajlék egy kis cédulát küldött a nyomdából, de Csuday és még vagy, három iparosbarátja személyesen jöttek. Az egyformán rövid látogatások folyamán, nemfontos be­szélgetésekbe jól bepólyálva,, előbujt a főinditék is, hogy Bá­lint, ha csak lehet, ha csak módjában van, sőt «okvetlenül és minden körülmények között adja meg azt jaz egy, két,' három, vagy ötszáz koronát, amivel annakidején kisegitettékj.1 Bánóczy tanár ur indignálódva távozott: — De kéhlek, hát beláthatod, hogy magam is hasonló nyomohuságok között tengetem az életemet. Nem kívánhatod, hogy a családom hovásáha-Bálint mondani akarta, hogy hát a gazdasági alapokkal mi lesz, de mindig elnyelte'. Csak az ügyvédjének mondta meg végül, hogy a magyarság összetartását illetően súlyos észn revételei vannak,. Az ügyvéd ugyanis komoran, hivatalosan a tudtára adta, hogy a kasszából hiányzik háromszáz korona s ez a hiány kimutathatóan a Bálint kezeléséből támadt;, Bálint egy pillanatra felháborodott: — Hát ezért nem fogtak a múltkor este velem kezet ? ! Kár volt Itt van a háromszáz korona. Odaadta, kivágta a saját testéből a pénzt, a megmaradt ezer koronájából. < A vaggonban is ágyban feküdt Bálint. Egyszer még itt is eszébe jutott az ügyvéd rettenetes vádja. Nem értette mai­gát, hogy inért nem tiltakozott ellene és mért nem (dobta ki azt az embert. Érthetetlen büszkeséggel vállalta a bűntettet; Egyszerre az irodavezető, a nyegle fiatalember sárgás, blazirt arca tűnt fel előtte, amint a telekkönyvvezető nevenapján átült a másik asztalhoz,. Mindent értett már Bálint. Mindent értett, dg mégis nyugőiit volt- A gyerekek körülötte hemzsegtek, Manci megint az ágy szélén? ült és arról beszélt, hogy önállóan fogja vezetni a háztartást. Bálint a paplan alatt magához ölelte a korbácsot, amelyet most már mindig ott tartogatott. Elszenderedett. A vonat kattogva vitte őket a zöld mezők között- A korbács kicsúszott a Bálint ágyából, a kis Pötty felvette s a vonat ajtaján kilobogtaLta. Egyszerre kiejtette a kezéből és Bálint felriadt. — Kiesett a korbács, — mondotta Manci;. — Nr, meg­állunk1-. A vonat lassított és megállóit'. Bálint nagyot kiáltott: — Géza ! Géza 'fiam, "ha lehet, ugorj le és keresd meg.^ Gyorsan! Hozd fel. Kérdezd meg a kalauzt, hogy van-e rál idő ?... . . -— Nyílt pályán állunk, — mondotta Manci, — nem en-<

Next

/
Thumbnails
Contents