Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-10-01 / 8. szám - Darkó István: Utrakelt hajlék
Darkó István: Utrakelt hajlék kapni, pedig csak száz koronáról volt szói A járásbiró is, a telekkönyvvezető is, Csuday, az ipartársulat elnöke is sorban visszautasította, nagyon udvariasan; s a nehéz helyzetre hivatkozva. Végre az ügyvédje adott nagy kelletlenül. Öt hagyta az utolsónak, mert tőle kért a legkevésbé szívesen. Lehangolódva ballagott a hallgató két emberrel a hűvös utcákon. A szép éjszakában bágyasztó jóságrohamokkal valami nagyon szépet szeretett volna cselekedni,. A rühes kis macska jutott az eszébe. Hiányzott egyszerre, hogy nem erezte a nedvesen didergő, alig pihegő testecskét a kabátja alatt. A gyerekeire gondolt azután. — Ejnye, — mondotta ki hirtelen, — milyen kár, hogy ez nem előbb történt velem. Ma este elmondtam volna a gyerekeknek a rühes kis macska meséjét. Szép hosszú mesét tudtam volna róla mondani. Szegény kis rühes állat... — Ugyan Karvaly ur, csak nem sajnálja azt a ronda dögöt ? — morgott az őrmester. — Nem értem, milyen gondolatai jönnek ! — Igaz, — mondotta vissza Bálint, — nem érdemes sajnálni Szegény kis állat! Egy sarki lámpa alatt megállották. Bálintot megint elöntötte a meleg. Pillanat alatt megint nekihevült. Megragadta az őrmester kezét és könyörögve markolta: — Zubor ur, ne nevessen ki. Ha tudná, hogy mit éltem én át ma este, nem nevetne rajtam. Szokatlan, amit kérek, de ne nevessen ki. Kicsit későn van már, de maguknál se asszony!, se gyerek, meg lehetne tenni. Menjünk, menjünk el.., és nézzük meg a házamat! Az utolsó szavakat lelkesülve, mohó hévvel dobálta ki magából. — Mért ne? — kacagott az őrmester. — Mennézhessük. Mennézhessük, mért ne! Semmi akadálya. Olyan ház az, hogy öröm még mennézni is ! — Gyerünk no 1 — kurjantott a fia, — nézdegéljünk egy kicsit. Nézdegélődjünk szanaszét. Én is épp erre gondoltam. Igyunk a medve bőrire !... Botladozva mentek a sötét, görbe utcákon a város vége felé. Bálint másnak emlékezte az őrmester háza felé való' járást. Meg is kérdezte : — Jó helyen megyünk-e ? Nem emlékszem^.. Az őrmester fia megint nevetett: — Hogy jó helyen-e'? Aj aj áj j, 'de mennyire L.. Egy kivilágított kapuju ház előtt állottak meg és megnyomták a csengőt. Bálint szemét, szivét boldog köd takarta be
