Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-10-01 / 8. szám - Darkó István: Utrakelt hajlék

barkó István: Utrakelt hajlék — Bálint bátya a sok gyerek mellé sok pénzt is gyűj­tött 1 — csillogott a szeme Guszti káplánnak — ezt már szeretem I — Kaszárnyát veszek, — mondotta komolyan Bálint. — Éppen ideje ! Rendbe kell hoznom magamat, különben el­merülök. Ha nem alkalmaztok újra, biró uram, nejn birom tovább egy félévnél. Bence doktor hatszázat ad a karmolásomért, arra vagyunk ti zenkelten. Megbiztatlak Pozsonyban, de ki tudja mi lesz ? Majd oda adom a házat a gyerekeknek, egyék meg ! Egyenek falat, téglát, meszet, a háború alatt úgyis elég min­denfélét megzabáltunk ! Nem mondta egész meggyőződéssel ezeket, de egyszerűen tartotta magát ahoz, hogy kifelé csak vigasztalan anyagi hely­zetet szabad mutatnia. Ha ezt tette, csak a valósághoz tar­totta magát. Ebben a társaságban is voll néhány hitelezője. Most azonban a kimutogatott szegénységnél sokkal jobb hely­zetben levő emberek jóleső sunyisága melegítette belül. A, házvásárlás elfeledtette vele a tényleges sanyaruságot. Úgy érezte, hogy az imént is csak ravaszkodásból panaszkodott. — No úgy hiszem, vissza fognak venni. — felelte Nemes iárásbiró. Még akart valamit mondani, de uj vendégek érkeztek. Bálint homályos szemmel látta, hogy Bence ügyvéd is közöttük van, akinek az irodájában körmölt, mióta az uj államalakulás miatt kikerült a bíróságtól. Bálint odasugta a házigazdának, hogy most már ő tény­leg menni fog. Ezt meghallotta Hegyes szerkesztő ur is és közbeártotta magát: — Halljátok uraim, Bálint barátunk hazafelé kívánja ven­ni lábai dobogását. Ezt szerény véleményem szerint Torquató TassO' dán költő szokta volt igy mondani Megszabadított Je­ruzsálem című nagyszerű eposzában. Nem engedhetjük... — Nem engedhetjük ezt a sötétséget! — ugrott talpra Bánóczy tanár ur, — ami itt van ! Ujjúval a szerkesztő feje felé bökött: — Homéhosz és nem Tasszó használja ezt a kitételt, ked­ves bahátom, és emellett valami bűzlik Dániában, hogy éppen ehhöl az ohszághól is szó legyen. Csakhogy Dánia ezúttal a Hegyes Miklós fejét kénytelen helyettesi leni, lévén Tasszónak dán költőképpen való felemlegerese bűzös tévedés... — Kevés rö betű volt benne, — kacagott Guszti káplárt. — Egyáltalában, ha nem volna egyetlen sem a világon, Bá­nóczy egészen elfogadható gyerek volna. Ropogós, italos nevetéssel helyeseltek a káplánnak. Bánó­czy tanár ur csillogó; szemmel, vörös arccal készen volt bár­

Next

/
Thumbnails
Contents