Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-10-01 / 8. szám - Darkó István: Utrakelt hajlék
Darkó István: Utrakelt hajlék Bizonytalan hangon folytatta: — É ül önben a mesét holnapra hagyjuk!. Látom, hogy a kisebbek már nagyon álmosak. Nekem is el kell még ma este mennem az irodafőnököt meggratulálni. Annak meg máma van a nevenapja. Ez a két legfontosabb ünnepe az emL bernek : a nevenapja és a születésnapja... A gyerekek csalódottan mozogtak a földön. Némelyikük már a vállával is lökdösni kezdte a másikat. Bálint felállott a zsámolyról és megint nagyon ünnepélyes arcot vágott: — Gyerekek, rövidesen Isten segítségével a saját házunkba költözünk. Most alkuszom a Kis-Timár utcában egy háromszobakonyhás lakásra... Ma este eldől, hogy a miénk lesz^e ? Alkudni muszáj, mert a nyugalmazott rendőrőrmester nagyon sokat kér érte. Képzeljétek, nyolcezer koronába tartja. De akárhogy is, meg fogjuk venni és nyárra már beleköltözünk. Kert lesz ott gyerekek, felüssük, gazdálkodni fogunk, disznót hizlalunk, majorságot tartunk. Ha jól megy minden, egy év múlva tehenet is veszünk1... Juci, ha Andorkának ki kell menni, ne várd meg, amíg szól! Erigyj szépen ki vele, most nincs sötét az udvaron, de egy kilenc éves gyereknek nem szabad félnie a sötétségben sem* A Prikulics csak azt viszi el, aki ordit, aki szemetel, aki éjjel rugdalózik', alti, isir az uzsonnáért, meg azt, aki az orrát túrja... — Házunk lesz! — rikkantotta Elemér és felugrott a földről. Utána az egész sereg talpra perdült. Csapkodták, hátbaverték egymást, bakkturót adtak egymásnak és körülugjrálták az apjukat: — Házunk lesz, kertünk lesz, házunk lesz, kertünk lesz ! Énekelték éktelen rivalgással 1 Bálint jóságosán nevetett hozzá és könyörgő szemmel nézett a feleségére. A szigorú, fehérarcu asszony szomorúan bámult a párjára, erre az ingadozó, gyámoltalan férfijra. Bálint jósága a földetturó magyar parasztok uratfélő remegéséből adódott össze és a jóakaratu emberben a bárgyuságig menő természetté vált. Óvatos és tapintatos ember volt. Mindenkinek eleget akart tenni és mindenben. Rengeteget szenvedett a népes család apróbb és nagyobb gonoszkodásai és az anyagi hercehurcák miatt- Mindezeknek ellenére is képtelen volt rosszul bábui a gyermekeivel. Most is rájött, hogy csókolózzék. Felkapta hát a legkisebbik csemetéjét és a magasba lódította.. — Hoppsza! — kiáltotta és nekicsucsoritotta a száját^. A Görcs, mert ő volt a kicsike, különvéleményt jelentett bet. Szintén csucsoritotta a száját és férfiasabb tettre csúcson tolta, miut az apja. . . , ,
