Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-10-01 / 8. szám - Lányi Menyhért: Saulus megtérése

Lányi Menyhért: Sauius megtérése

a munka, mert az Ur kertjét sűrűn felvetette a gyom!

És Sauius komoran nyeregbe szállt és megsarkantyuzta a lovát, hogy messze röppent a lovasoktól. De zajgó lelkében tövises kérédések lappangtak:

— Hol van fogadalmad?

És Sauius tenyerét fülére tapasztva fejét rázta :

— Nem hallom !

É;s. a lovasok melléje értek és látták, hogy Sauius görnyedlen ül ^ován, de nem faggatták és szótlanul poroszkáltak az égő napsütésben. De Sauius lelkében kemény vallatás zajlott:

— Hol hagytad a lelked Sauius, hogy üres testedet viteted a lovon?

És Sauius ismét eltapasztotta a füleit és összevont szemöldökkel, haragos elszántsággal mondotta:

— Nem hallom I

Most hüs cédruserdőn keresztül vezetett az ut és a tikkasztó kérdések, hűsítő és békéltető megnyugtatásra váltak. De hüs vizök nem üdített, mert leikétől, mintha különvált volna szája, amely ime más ember szája volt. És mikor kifordultak az erdőből, ismét rátámadt a belső bíró kemény szava: ;

— Azt hiszed, égy napig is élhetsz tovább e kettősségben ? Vájjon mit mondasz, ha lelked felelősségre vonja véres kezedet? Megmondatott: uj tartalom kell a régi tömlőbe és az uj tartalom megtöltötte a le lelkedet. Miért félted tested köntöséi mikor lelked megtelt halhatatlan örökkévalósággal? Megparancsoltatott és menj, mert csak a bátor üdvözöl és a langyost kiköpi az Ur |az ő szájából.

És Sauius kezében megremegett a kantár és fejje lejjebb bukott erőtlen nyakán. De összezárt fogakkal még esdekelve ellenkezett:

— ó, uram, miért gyújtottál fényt bennem?

És az uj élet himnusza rázengett parancsolón.

— A fény nem azért gyujtatott, hogy véka alá rejtsék.

De Sauius lelke riadazott a bizonytalanságban é^ akarata megmakacsodott:

És akkor a nap forró füzében felgyűlt a táj és vakító világosság égette a halmokat 'és völgyeket. És Sauius teste remegni kezdett, mert várakozás nehéz súlya nehezedett rá. És relp tegett, mint az áruló« és mig megbújt volna és lelkendezett is örömébeln’ e vakító fényben, oly élesen látta a szemeket, mint még lakában se.

És először látta. ,hogy á szeretet tüzén keresztül könnyeznek ezek a szemek lés a megkínzott száj azon a hangon,ü'nin