Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-10-01 / 8. szám - Lányi Menyhért: Saulus megtérése

Lányi Menyhért: Saulus megtérése

És elindult éts betért a fiatalok gyülekező helyére, ahol hangos szóval emlékeztek a véres diádalmakról és a zeloták lángoló lelke megtelt hatalmuk és erejük tudatával És Saulust nagy tisztelettel övezték és büszkén mutogatták:

— íme,

a törvény kardja, kemény, mint az acél, és könyörtelen.

És Saulus ott állott közöttük, szeme hunyorgott a szemébe tűző bizalom és melegség tüzétől és összezárt ajakkal hallgatott, mig lelke mélyén elcsitult elhatározása. .

— Megmondjam nékik — töprengett elrejtve tusáját — hiszen ez nyílt árulás volna? Mondjam nékik, érdemétien a bizalom, amit rám pazarolnak, hazudik kezem, amikor viszonozza simogatásukat? Mondjam, üres a cél, amiért vérüket áldozzál! és gyilkosok voltak, amikor vezérségem alatt rátörtek az uj hit mártírjaira? i (

— Nem mondhatom — És bátorságot színlelő arccal otthagyta őket, átmenve a papok házába, ahol ujjongva fogadták az íráson szuraz emuerel. És mondották felőle:

— íme

Izrael bizodalma, az írás őrzője.

És Saulus elborult arccal gondolta:

— Megmondjam nékik, hogy értéktelen, avult ócskaság, amit őriznek, amire szemüket és lelkűket pazarolják és hideg szavakat hirdetnek az embereknek? És megmondjam, hogy miként pallossal védtem írásuk erejét, úgy vágom most szét palloslsal a szálat, ami hozzájuk fűzött.

— Nem, nem mondhatom meg, hiszen ez kárhozat volna szent és tiszta hitük éllen.

És elment és égő hitben és tépdeső kételyben vergődő lelkét vonszolta az iskola szűk folyosóján. És öklével mellét' verdesve, vad és haragra gyűlt szemekkel vitázott fent az Úrral, akivel tépő magányában szerződést kötött. És vádoló szavának hangját felemelte, hogy elaltassa véle a szivét mardosó fájdalmat;.:

— Azt mondottad, hogy semmitse kell adnom, ami értékes a nagy fényért, amivel elárasztasz. 'És ime él kell árulnom "erfiB a barátságot, a bizodalmát. a hűséget, a régi hitek-.

És nem találva lelke nyugodalmat, könnyeinek árja elöntötte arcát és igy állt most mestere, rabhan Gamaliel előtt, aki mindent megmérő tekintetével nézte és szelíd szavakkal faggatta:

— Te szenvedsz fiam a lelked tüze alatt.

És Saulus erőtlen testtel leroskadt eléje és sokáig hallgatott, mígnem a mester keze megpihent hajfürtjein. És akkor Saulus halkan megszólalt: , ,