Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-09-01 / 7. szám - Irodalmi szemlék - Possonyi László: A mai Európa szellemi irányvonalai

Irodalmi szemlék

is sokszor poros multszázadi kópiák után másolja, az embereket hol jobbaknak, hol rosszabbaknak rajzolja, mint amilyenek lenni tudnak. Itt rejtőzik ennek a könyvnek nagy esendősége, és belső egyensúlytalansága, ezért nem érdemes magyarra fordítani sem, pedig kortörténetileg az intelligensebb olvasót sok részlet érdekelhetné abból az időből, mikor a Duna mellől az első magyar király követei Rómába mentek a koronáért.

*

A francia irodalmi horizonton egyre inkább felemelkedőben van Francois Mauriac neve, akit a nyáron választottak be a negyven halhatatlan közé. Kél rövid egymásutánban megjelent regényével, a Viperafészekkel és a F rontenac-m isztér ium m a 1 aratott Mauriac mostanában óriási irodalmi és közönség-sikert, mert Franciaország még ma is az a boldog, aránylag kiegyensúlyozott kultúrájú ország, ahol ez a kétfajta siker meglehetősen gyakran fedi egymást.

A « Noeud de Vip éres» főhőse egy paraszteredetü hitetlen ügyvéd, aki szép öröksége révén előkelő, a külszínre nézve nagyon vallásos családba házasodik bele, hogy ezzel a családdal és később a saját gyermekeivel is egy életen keresztül harcban álljon. Az öreg ügyvéd (már csak öregkorában, naplójegyzeteiből ismerjük őt meg) önmagát marcangoló, szkeptikus és kritikus lélek. Családja megszokóttságból minden vallási külsőséget betart, de lelkében mesze áll az igazi kereszténységtől és szemében az öreg hitetlen alakja állandó botránykőül szolgál- Az öreg nem ad fel semmit, csak ül a pénzén és mélységesen megveti gyermekeit, akik őt, mint hitetlent közösítik ki, de közben minden eszközt megragadnak, hogy pénzét megkaparinthassák. Az öreg ügyvéd szive a viperafészek. Gyanú, megvetés és gyűlölet kél benne mindazok iránt, akik pénzszomjukban vele, a zsugori hitetlennel szemben mindenre feljogosítva érzik magukat, anélkül, hogy valaha is keresztényileg viseltettek volna vele szemben, Csak egy szegény, üldözött kis pap-pária, aki mint házitanitó szolgál náluk, mondja egyszer neki: «mennyi jó van önben.» És egyik korán elhaló kislánya delirál egyszer előtte hangos szóval : «Én olyan fiatal vagyok, szenvedhetek a papáért...» De ez a néhány morzsányi szeretet és megértés is elég, hogy ebben a saját rosszaságától elgyötört, eltikkadt és összemarcangoll szívben a halál küszöbén felébressze azt a titkos érzést, ami egyedül tud fölfelé ragadni minket szenvedélyeink, bűneink és anyagi megkötöttségeink mély kanyarulataiból. Az öreg hitetlennel furcsa dolgok történnek azután. Vagyonát egyszerre szétosztja