Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-09-01 / 7. szám - P. Gulácsy Irén: Indul a gálya!
P. Gulácsy Irén: Indul a gálya! boldogtalan rabokat, hogy mialatt a jobb tábla előnyomni, ők meg hátrafelé hajtsák eszközeiket. A gálya úgy megfordult, mint a megperditett orsó. Esi ettőfogva csakugyan mély vizen járhatott már, mert megszűnt körötte minden emberi zaj. A kikötő s vele a szabad boldog lények egész világa a növekvő távolság ködébe merült. VI. — Kezdődik az «uj élet», gondolta János mély neki fohászkodással, melyet azonban félbeszakított az a heves rántás, ami majdnem kitépte karját. Megértette belőle, hogy egy pillanattal hamarabb mártotta az evezőt s hogy ez a hullám előzői mozdulat okozla kárát. Föltette, hogy ezentúl megkíméli magát az ilyen fölösleges fájdalmaktól. Pontosan betartja a száldob jeladásait. És mig az evezés üteme egészen átment mozdulataiba, nem is engedte megosztani a figyelmét. Hála szívós akaratának és kitünően működő ösztöneinek, a gyakorlat nem igényelt túlsók időt. Lassanként már visszabocsáthatott agyába egyet-iegyet száműzött gondolataiból, anélkül, hogy a veszedelmes hullám-előző-mozdulat rászabadította volna karjára a gálya egész megzavart egyensúlyát. Szerencsétlen társainak azonban, az övéhez hasonló akarattal és értelmiséggel, sokkal nehezebb volt a dolguk. Hal itt, hol ott vonított föl egy kétségbeesett sikoltás. Hol itt, hol ott fordult ki a lapát egy-egy kimarjult kézből. Sőt az se tartozott a ritkaságok közé, hogy valamely bolond hullám egyszerűen lesodorja az ülésről az evezőst. Az ilyen szánandó teremtésekre mindjárt lecsördült a hóhér korbácsa és saját kárukról meríthették az okulást, hogy az ügyetlenség nem mentésit mindjárt a további munka alól ! Kinek mije sajdult, evezhetett sajgó tagokkal. Aki pedig jajgatni merészelt, az megismerkedett a «kinzó körte» gyötrelmeivel. János sohase hallóit eddig erről a gyalázatos eszközről. De most közvetlen padszomszédján tapasztalhatta ki szörnyű használatát. A gömbölyű vasszerszám, melyet a tehetetlenné kötözöLt áldozat szájába nyomtak, egy rugó nyomásra felpattant ott és úgy kifeszitette a nyomorult ember bőrét, hogy arca rövid idő múltán elkezdett repedezni. A vér márványszerü erezetben indult meg a sebekből. Még néhány vonaglás és az ember odazuhant János lábalejére1. Ott érezte aztán vívódó lélekzetvé telét egész napon keresztül.
