Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-09-01 / 7. szám - P. Gulácsy Irén: Indul a gálya!
P. őulácsy Irén: Indul a gálya! kevésbé, ha ugyan lennének a semminek fokozatai!) De a piac hivatalos lés hivatásos férfiaival be is telt a büszkélkedők sora ! Ami rajtuk kivül való, az mind csupa Ínség, szenny, bűn. Siralom és nyomorúság. Aki egyszer látta ezt a harsányan kinálgató és jajveszékelő piaci népet, megmérte vele az emberiélek legfeketébb gyehennáját s ha száz évet él, sem felejti el többé. Mikor a tábor egy alkalmas helyen lecihelődött, az őrök köteleket hoztak a kisérő szekerekről és körülkeritették vele a Jedikulából hozott rabokat, annak jeléül, hogy ezek nem eladók. Sőt inkább vettek hozzájuk, éspedig lehetősen, ügy, hogy mire a vásár megtörtént s a kiegészített csapat megint útnak eredt, a foglyok száma a kétszázat is meghaladta. í Kettenkint voltak összefűzve a szerencsétlenek és hat-hat ember alkotott egy sort. Horgadt fejjel, búsan haladoztak egymás oldalán. Lehet, hogy szabad lett volna beszélgetniök. Megpróbálni azonban nem merte senki. Hátha mégse szabad? Az őrök árgus szemmel figyeltek a sorok végén. Az ilyen rabféle pedig megvan már félemedve. Gyanakodó. Bajt neszei mindenben. Mintha érhetné nagyobb baj annál, hogy a világra született...! De hát úgy alkotta az embert az Alkotó,hogy ragaszkodjék még a legnyomorultabb életéhöz is ! A csapat nagy port vert és hagyott háta mögött. A vezetők lehetőleg a szélesebb utakat válogatták, hogy könnyebb legyen rendet tartaniuk. Senki le ne mar adó zhass ék. Jó egy órán keresztül csoszogtak, sóhajtoztak, meneteltek' igy. Akkor végre előbukkant fogy házcsoport rései közül a tenger s a rakodópart. Az első szélesebb köznél letértek. Megérkeztek. A porkolábok leállították' a tábort. Sűrűn egymáshoz zsúfolták a szerencsétlen rabokat, mert sok a kétszáz főnyi ember! A hely meg kevés. Sorba a legtöbb hajón folyt a rakodás. Nyüzsgött az egész kikötő. Itt hordókat görgettek, siketito duhogás közepett, amott tengeri fövényt lapátoltak ki, másutt meg befelé málházott a legénység. Zsegnyey János szándékosan fordította fel a figyelmét róluk. Nem akart a (saját nyomorúságára gondolni !* Bízott, hogy egyszer mégis kiszabadul I Meg kellett őriznie ép eszét. [Elnézte, hogy mekkora irdatlan jerhet bír el egv-egy ilyen teherhordó! És milyen macska-ügyességgel fut föl vele a keskeny járódeszkán, melynek még csak korlátot se vontak ! Némely padló szinte félivbe görbült, úgy elhajolt a terheléstől. i Aztán az egymásmellé kikötött hajókat kezdte mustrálni. Találgatta, hogy ugyan melyik is lesz az ő börtöne?
