Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-09-01 / 7. szám - Szombathy Viktor: Csók Velencében
Szombathy Viktor: Csók Velencében az asszony is, — ha jól látok, az a férfi, aki most harsogja a Torreador-t, ajtónálló nappal a dozse palotában. Ezek igy csapatot alkotnak s kifosztanak bennünket ; A harmadik családtag, a nővér csak most szólalt meg. Mint aféle regényesSégre hajlamos .nő: — Olyan szép a holdvilág. — sóhajtotta álmodozva s a tengerbe bocsátotta ujjait. Egyre több gondola sorakozott melléjük. A szerenádhajótól jobbra is, balra is ringtak már a hosszú, szárnyasorru, fekete gondolák s bársony üléseiken, óránként tizennégyliráért, édes hangulat szirupot szörpöltek az utasok. A csónakosok a gondola hegyén guggoltak, halkan .megbeszélték az esti szerenádot és erősen nevették a csábuló idegeneket. A dalnak vége lett s most a szerenádhajó közepébe uj szereplő ugrott. Egy nő, vékony testtel, fekete ruhában. Nyakán hamis ékszer. Dalolni kezdett. Hangja fáradt volt, nem, nem lehetett volna ráfogni, hogy koloraturmüvésznő. alami pikáns kis nótát énekelt. Észrevehetően helykitöltő, várakoztató, a főbb attrakciók számára pihentető szereplés. Az első strófa után el is kapta kezét egy lobogó nyakkendős férfi s félrependeritette a kis nőt az útból. A többiek neveltek'. Gyenge taps néhány szélső gondoláról. Csak éppen. Péter felállott a gondolában. Szerette volna, ha teste most hosszúra nyúlhatna, mint egy kigyó. Nyolc gondola ékelődött közibük még a szerenádhajóig, iazok elfogták a kilátást. A hang ismerős volt s az alak is. Egy pillanatra megdobbant a szive, jaj Istenem, hátha... De mégsem, nem lehet, hiszen ezek a velenceiek olyan egyformák, a leány ma este magántársaságban énekel, előkelő társaságban, talán amerikaiaknak, valami dúscsilláru szép teremben. A szerenádhajóban most az egyik férfi felállott, kasztanyettet nyomott a nőnek a kezébe, ellóditotta magától, a lány, kiugrott a párkányra s ügyesen az első gondolába lendült. Ott megcsörgette a ka&ztanyettet, pénz hullott a dobba, aztán átlépett a következő gondolába, már felcsendült a hangja, grácie, signor... ó, Istenem, hát mégis... Egyre közelebb jön, már az amerikai házaspárnál van, már a két franciánál, csörgeti a kaszítanyettet, hull a pénz bele, egy lira, ötven csentézimk grácia,, signor... Szeretne feláUani, elfutni, de oly hosszú az ut a Márkus térig, a tengeren járni mért nem lehet? Szomszédja már szuszogva nyúl a zsebébe, rövidlátó szemmel hunyorogja ki a pénzt, — iegy lira elég lesz neki, á fene egye meg milyen drága az ilyen mulatság, — már ugrik a lány, a gondolára, a hajói
