Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-09-01 / 7. szám - Szombathy Viktor: Csók Velencében
Szombathy Viktor: Csók Velencében zetközi kiállítás a Parkban, de iezt sem hallotta már, via Bozzoli, via Bozzoli... könyv nélkül tudta a nevet s valami csodálatos ösztön vitte a helyes útra, alig kétszer tévedtél sjóformán meg sem kellett kérdezni az irányt, félkilenckor pontosan ott állott. De aznap nem látta meg. Péntek volt. Szombaton reggel, háromnegyed kilenc után öt perccel pillantotta meg ismét. Kissé álmos szemmel hajolt az idegen lány az ablakon is eleinte ügyet lsem vetett rá, aki ott állott türelmesen a sarki zselatériás üvegablaka mellett. A postás jött, nagy táskával oldalán, megálló tt minden kapu előtt és fölcsengetett, zörgőit, kopogott, kiáltott. Az ablakokban először fejek bukkantak elő, majd innen is —onnan is kerek kis kosárkáit lebegtek egyre lejebb, hosszú madzagokon. A kosárkák előtt elsétált a postás és mindenkinek betette a nekiszóló levelet. A pirosszáju lány levélvivője nagyokat huppant* a párkányokon, ide-odaverődött s majdnem a földig zuhant. A postás a túlsó oldalon kezdte az elosztást, a pirosszáju nő kosárkája türelmetlenül táncolt addig egy tál főtt makaróni fölötlü, ... Most! Hirtelen, mintha Dante lelke szállott volna beléje: Írni kezdett egy noteszlapra. Bella donna... — kezdte a megszólítást, lázasan firkált, szegény Petrarca, biztosan forog a sírjában, de az mit sem tesz, végre alkalmat talált. Odalopózott a kosárhoz, beletette a cédulát, — azt kérdezte rajta, láthatja-et, mert igen csodálja, — megrántotta gyengéden a madzagot, a lány elmosolyogta magát, megvárta, mig a postás is beletesz egy levelet s felhúzta az egész készséget Dobogott a szive. Odahuzódottafőtt makaróni és a vízben ázó ár ti csóka mellé, a földet bámulta, majd a feliratokat kezdte olvasni hirtelen: tabacco... barbiere... esposizione... ponte di Cattaro... via Bozzoli... via Bozzoli... valaki majd fellökte, a lagúnák milyen rossz szaguak reggel... a postás elkopogott s már a szökőkutas szomszéd kis piazzán csörgette a csöngetyüket. Három angol fúródott be a sikátorba s mindent megnézett, fényképezett. Church of the Frari?...— lépett hozzá az egyik; csörcs, hogy recsegnek ezek az északi sziavak, bella donna, mennyivel szebb az s rpegmutatta az utat a Frari templom felé, thankyou,please... eltűntek azok is. Tegnap véletlenül csehekkel találkozott valamelyik szűk kis uccácskában s hogy kiszaladt a száján; «promiňte, prosim» —azok sikoltozni kezdtek a nemzeti boldogságtól és majdnem anyakába borultak. Ezek az angolok pedig milyen természetesnek tartják, hogy a legszűkebb sikátor közepén megszólítsanak valakit, azt mondják: csörcs, saz meg-
