Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-09-01 / 7. szám - Szenteleky Kornél: Ezüst tulipán
■f Szenteleky Kornél* Ezüst tulipán Valahol a magyar mesének smaragdos selymes mezején, százszínben szikrázó napfényben elém villant egy lenge lény. A tünde lény eképen szóla: „Milyen volt az utad? Nehéz? Szemében bús fények csillogtak 8 haja arany lőtt mint a méz. Intettem és ő igy folytatta: „Tovább kell menned, még tovább, de utadra virágot adok s e virág néked lángot ád. Lángot, erőt, vigaszt s világot, hogy mindig tudjad, merre menj.“ Mentem tovább, elmúlt az álom, Az út nehéz, sötét a menny, az éjszaka öröknek látszik és végtelennek az ugar, de virágom egyre világit s utat mutat, mint égi kar. Nézem a szirmok fény varázsát, a tulipánra hajolok 8 most értem csak a bűvös rejtélyt: a szirmok közt egy szív dobog! Egy szív dobog! Egy szív ragyog! Szehteleky Kornél, a kiváló lírikus, esztéta, a Jugoszláviái magyar irodalom lelkes, nagy tös kintélyü és tetterejü összefogója, a Kalangya c. újvidéki laptársunk életrehivója és szerkesztője, a Magyar írás jugoszláviai szerkesztője, nemrég hunyt el, pótolhatatlan veszteségére az öss«magyarságnak és különösen a bánáti magyar kultúrának és irodalomnak.
