Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-09-01 / 7. szám - Tamási Áron: A vándor megkisértése
Tamási Áron: A vándor megkísérlése langósnak, hogy megfogtam a Bolha jobbik első lábát, megráztam barátilag !és azt mondtam neki : < — Szép álmokat, kedves ! .Akkor lefeküdtünk mindaketten s én elaludtam s még álmot is láttam édesanyámról. Egyszer azonban arra riadtam fel, hogy Bolha vakkant, egyet s megint egyet. A harmadikra én is felültem s hát a csűrkapu felől egy alak sompolyog s egyenesen felém tart. Úgy megijedtem, hogy fel sem tudtam állni, hanem csak pilloghattam sűrűn s magamban az Isten nevét mondogattam. — Ki az ? — nyögtem ki végre. Akkor már láttam, hogy szoknyában van az alak s a haja leeresztve. A gyér holdvilágon azt is kivettem, hogy az arca csúnya s a szemeiben olyan bársonyos tűz van, mint a piros tulipánban. — Ki az ? — kérdeztem még egyszer. A fehérnép egy lépést megint közelebb jött, ajkkor a jobb kezét felemelte s intett nekem, hogy hallgassak. Bolha már nem vakkantott, mert látta, hogy én tárgyalásba kezdtem. — Jaj, ki az ? ! — szóltam rá megint. Erre a Szoknyás a másik kézit is felemelte s igy holmi paráznaságot mutatott s közben valami értelmetlen hangot hallatott. Egyszerre megvilágosodott az értelmem s átalláttam, hogy szegény Vándor létemre mit akarnak itt művelni velem. Felállottam a helyemről, odaléptem a fehéméphez s mintha papneveldében nőttem volna fel, tiszta lelkem egész szigorúságával ráütöttem a kezére és igy szóltam : — Eregy innen ! Sohasem gondoltam volna, hogy a szigorúság ilyen erőssen meghasson egy fehérnépet, mert amikor én a kézire ütöttem, akkor egyszerre sírni kezdett. De olyan keservesen sirt, hogy a szivem megesett rajta. Megöleltem hát s mivel éppen akkor eszembe jutott á szállásadó gazda bölcs mondása, lelkem minden melegével igy szóltam én is a nőhöz : — Kár Iszaporitani az emberiséget! Nem hallgatott Teám, hanem mégjobban kezdett sirni. Erre megsimogattam az arcát és vigasztalni próbáltam. i — Ne sírjon, szép gyöngyvirág!... — mondtam. Nem tudom, hogy a gyöngyvirág esett-e neki rosszul/, vagy egyéb, de ahogy én kimondhattam ezt a szót, ő egyszerre felkapta a fejit, a fogát megvicsoritotta s olyan haraggal, amilyent nem is láttam soha, hirtelen rámugrott S harapni kezdett engem s karmolni. Láttam, hogy nem tréfa a dolog s én is megragadtam, ahogy csak tudtam. S felugrott Bolha
