Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-06-01 / 5-6. szám - Székely István: Apró birálatok (Kossányi József: Éjféli kiáltás; Mondotta: Vince András béreslegény, Máté János gazdalegény; Indulás. Középiskolások röpirata; Széplaki Sándor: Erika; Stiller Mária: Másé az élet; Nagy János: Titititi; Marencsin Zoltán: Titkok, számok, ábrák a Szent Irásban)

Apró bírálatok

Iáit a gyűjtő és talál az olvasó ezekben a sokszínű népi nótákban, balladákban, versekben, amelyeket a helyszínen „mondották“ a legilletékesebbek. Ez a magyar arc valóban rádöbbenti az embert arra, hogy kemény, szép vonásai egyre halványulnak, pusztulnak. „Apadnak a magasabbrendü, transcendens táplálóerők, a világérzés primitív egyetemessége helyébe szikkasztó, immanens felfogás, szürke elszemélytelenülés lép“. Ortutay sokat megmentett ezekből a pusztuló népi értékekből és szépségekből. Hálánkat érdemli ezért. Buday György fametszetei kifejezők, művésziek, igazak. Rokonmüvész a nótákat mondó néppel.

Indulás. Középiskolások röpirata. (Losonczi Sándor könyvnyomdája Losonc, 1933.) A középiskolások rétegéig lehatolt generációs mozgolódások egyik figyelmen kívül nem hagyható eredménye ez a füzet. Több okos cikket közöl, amelyekből megérthetjük ezeket az egészen fiatal lelkeket. Nem a felnőttek jóakarata „megértésére“ van szükség a „gyerekek“-kel szemben. Az „Indulás“ néhány cikkírója nem is gyerek, hanem gondolkozó intellektus. Vegyük kezünkbe figyelemmel ezt a kísérletet. Talán sikerül összeköttetést tartanunk ezekkel a maguk iránytűje, ingadozó keresése után indult fiatalemberekkel. A magyar jövőről beszélünk, magyarságunk fennmaradásáról tanakodunk: látjuk-e, hogy miként gondolkoznak az „Indulás“, az indulások egészen fiatal magyarjai? Törődünk velük? Teszünk valamit azért, hogy e füzet „szerkesztői kollektivje“ a magyar jövendőt szerkesztő „kollektíva“ legyen és ne a nagyvilágba kalandozó nemzetközi ideálok elszakadt sarlósai, újabb veszteségünk?!

Széplaki Sándor: Erika. (Történelmi elbeszélés, Kassa, 1933- Az ember elolvassa ezt a kis könyvet, leteszi és elfelejtette. Nem hagy édes izt a szájában, nem hagy keserűt se. Nem hideg és nem meleg. Nem rossz és nem jő. Felnőttek számára túlságosan naiv és kezdetleges gyermekek számára, ifjúsági irodalomnak nem eléggé komoly és nem elég művészi. De nem ártalmas könyv. Olyan mese, amelyet nem a mesekitalálő mond el, hanem fakultabb, bizonytalanabb, keresgélő hangon a másodkézből mesélő jóakarat. Ártatlan könyv. írója álomban irta, de nem tud érdekeset álmodni.

Stiller Mária: Másé az élet. (Versek, 1933.) Bemegy egy lány a nyomdába és árajánlatot kér a nyomda tulajdonosától. Az árajánlat a mai viszonyok mellett kedvező. A lány tanácsot kér a költőtől, akinek már jelent meg verseskönyve a saját kiadásában. A költő azt állítja, hogy nem fizetett rá, sőt keresett is rajta valamit. A leány erre számol, oszt, szoroz és valahogy biztosítékot nyújt a nyomdának. A nyomda beszerzi a papirt, ami által elősegíti az ipar és kereskedelem ügyét, kiszedeti és kinyomja a könyvet, ami által a nyomdaipar és a nyomdamunkások ügyét segíti elő. A szerző eladja ismerőseinek a könyvet. Talán behozza a nyomdaszámlát kitévő összeget. Mindez azért történik, mert a lány irt néhány verssort, azaz versbe szedett ész*