Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-06-01 / 5-6. szám - Szinház - László István: Szinházi kritikák
színházi kritikák Először a pesti színházról akartam levelet, figyelőt írni. Mikor e hosszadalmas munkának igen kevés haszna ígérkezett, arra gondoltam: talán jobb lesz, ha csak a színházi kritikákról jegyzek fel egyetmást. 1. Következetesen túlértékeli a pesti kritika egyes irók stílusát és eredetiségét. A korszerűség feltétele nemcsak az, hogy az iró a ma problémáiból valamit valamiképen érintsen, hanem az is, hogy az iró alkotásmódját, átfogó, kifejező erejét, mint erőt is jelentősnek érezzük a kor szellemi életében. A Lakatos - Hunyadi-féle stílust és korszerűséget nem lenne szabad komolyan értékelni, sem a hatáskeresésre nagyon is hajlamos fantáziájú Zilahy Lajos drámairóságát. A legtöbb kritikus drámaírónak is értékeli Zilahy Lajost, aki sokkal inkább kereste a sikert s az érdekességet, mint az egészet átfogó, igazat megoldó erőt. Tetszetős, olcsó érzelgősséget és fellengzősséget fitogtatott, alakjait mutogatta, szépitgette, — mindez épen ellentéte az erős, igazi drámaiságnak... A kritika, amelynek feladatává iparkodunk tenni, hogy siettesse, bátorítsa a fejlődést, itt a veszendőt akarja fentartani. 2. A pesti színház kritikusai nem igen gondolnak arra, hogy az általában divatos témafelcicomázás nemcsak drámaiságnak, vígjátéki stílusnak, de modernségnek is mennyire szerencsétlen. A dráma formaalkotói általában oly irók, akik monumentálisak és közvetlenek tudtak lenni: közvetlenül — molnárferences témafelcicomázás, pirandelloi intellektuális-szatirikus vonatkoztatás nélkül — jelentős alkotásnak, jelentős élettartalomnak illúzióját tudták kelteni. A drámai erő és közvetlenség híján levő drámakeresésnek lehettek ugyan érdekességei, ám ezeket már nem volna szabad túlértékelni. 3. A színészetről a legtöbb kritikus valami sablon-optimizmus hangján áradozik. A legtöbb kritikus ezt írja: „Az előadás gyönyörű, a színház művészei tökéletesek.“ Holott a valóság az, hogy a pesti színész elenyésző kivétellel csak erőtlen-erőlködést produkál évek óta. A kritikus érzi, hogy akkor ártana legtöbbet a szinházüzletnek, ha leleplezné a színészet válságát. A színészeket bántani talán csak egyszer merték a legutóbbi évtizedben. Épen tiz éve már, hogy néhány fiatalember meg akarta mutatni Pestnek az uj színpadot és uj drámát. Hasenclevert és Kaisert adták s az expresszionizmust tartották, hirdették a vivőerejében korszerű művészetnek. Hasenclever eljött Antigone-előadásukra. Elégedetlen volt, keményen megmondta a magáét itteai tisztelői expresszionizmusáről és szinmüvészetéről. A pesti illetékesek megtudták ezt s fontoskodva magyarázni, vitatni kezdték, hogy meddő a kísérlet, melyben a színész nem tud erejére találni. Az illetékesek nem aggódtak akkor, hogy fontoskodásuk talán sokat is árthat a fiataloknak. A fiataloknak mertek és mernek ártani. Egyéb-SZÍNHÁZ
