Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-06-01 / 5-6. szám - Darkó István: Szlovenszkói vásár

Darkó István: Szlovenszkói vásár

malom valahol... Itt mesélte, ugyancsak ennél az asztalnál, hogy ezer zlotit is adott volna ilyen szélért, mint idevalósi. Ha úgy el lehetett volna szállítani a szélmalomiához...

A német ember a nagyadag pörkölt gőzéből úgy mosolygott ezen, mintha vackort enne.

— No már szelet csak a mesében lehet eladni.

Az ajtón keresztül, a garádicsra tapogó lábbal most olyan rongyos öregember botorkált hozzájuk, mint a végrehajtó udvariassága. Halina ködmöne seszinü posztófoltokkal volt megcifrázva. Szív, madár, félhold alakú foltok is akadtak közöttük, mint hajdanában a selmeci bányászok grubenjén. Azt várta az ember, hogy a lába elsírja magát, mint a pólyásgyerek, úgy volt bebugyolálva. Hóna alatt hegedűt tartott, s a körmeit fújogatta.

Egyenest melléjük jött. A gácsi ember ismerhette, mert rábuktatta feje mozdulatát:

— No Jozsinó, hol járod?... Majd aztán kijöhetsz hozzám, megvan már licenc, ott húzhatod néha.

Olyan jó kerek magyar szavakat guritgatott a rongyos ember, hogy Jóska egyszerre maga mellé telepítette:

— Ülj le ide, te zenész, azután osztán azt mondd, hogy honnan származkodsz?Hol tettélszert erre a cafatos hegyi gúnyára?

A zenészember elnyelt egy pohár bort, s közben még beszélni is úgy beszélt, mint aki szomjas:

— Mulyadró... Onnan származók én, Mulyadró... Ezt a gúnyát Tiszócon vettem, Tiszócon...

— Csókolom a vörös orrod, — mondta a gácsi ember,— de most ereggy innét.

— Ne kűggye el, Kavecsány ur, — mondta a német ember, — előbb egyék a szegény.

Odatolta a félbehagyott nagypörköltet a muzsikus elé. Nekiment szegény és kinyalta a tányért is, mint a kutya.

A német először szólt Jóskának:

— Jozsinót azelőtt, mikor még nem volt Jozsinó, Tajiga Jóskának hitták.

A gácsi ember is megengedett a zenész iránt:

— Annak. Apja kántor határmellett, Ipolynál. Jozsinó tanító volt, de nem tett mást, csak hegedülést... Iskolai referát akkor elküldte. Akkortól hegedül errefele...

— Kitettek, — mondta a zenész, szétkefélve a zsírt a szája környéki borostákon, — én csak két tudományt ismerek el: a csillagászattant, meg a zenét. Kinek húzzak, urak?

— Nekem világért se, — tiltotta Kavecsány, — még azt mondanák, licencre fel iszok...

A pince bolthajtása elgörbült Jóskának a tágas ég menynyezete felé. Köd szállott a teméntelen üresség felé, amelyen