Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-06-01 / 5-6. szám - Darkó István: Szlovenszkói vásár

barkó István: Szlovenszkói vásár

— Az én bajom meg az, hogy megvásároltam a szomszédom külsőségeit. Az elment Amerikába, én átvettem tőle.A bank kölcsönt adott, jött ami most van, a krízis, ma már az enyém se az enyém. Feleségem szívbajos. Volt egy kiscselédem, kisoskolás, a tavaszon elfogta a sarlag és kivittük. Anyám, egyedüli szülém, a télen eltörte a jégen a lábát. Minden hajnalon misére ment szegény. Egy hete árvereztek is nálam. Hónap megint akarnának, azért kellett vásárba jönnöm. Most még csak az hiányzik, amit a doktor mondott a gyomromra. A dürrgemüze, meg a többi jó most üt ki rajtam a háború óta... Valami licencet nekem is szerezhetne, higyje el. Akitől beszünne körültem ez a mindenféle. De kapok én búsnyavaját, nem licencet...

— Meg osztán maga nem is szlovák, valljuk meg,—mondta csendesen a gácsi ember.

— Ha meg se valljuk, akkor se vagyok. Ammá bizonyos.

— Ahogy én az vagyok, úgy maga nem az. Igaz mi ?

— Hogy a benedeki kőszentnek ne volna igaz.

— No lássa. Azért ne haragugyon. Lása én szeretem a borjúhúst. A marhahús se nagyon rossz, ha reggeltől főzik. Megeszek a nyulat, őzet is megeszek, ha van, sertéslapockákat, csülköcskéket is, belerakva kocsonyákba, ha az is van, ecettel. Télen néha vaddisznó is jön Gyömbér felől. Azt is megeszek... De egyet nem kérek, nem is kóstoltam, magyarhust. Nem is kívánok. Húsukat nem nagyon szeretek...

Viharosat nevetett hozzá.

Jóska nagyot vidult azon, hogy mekkorát nevet a gácsi ember. Rábizonyította:

— Azt ne is apám. Az nagyon kemény...

— Beletörne a fogacskám, mi? megakadna gigámon, hejj? Asztmondjad?!

— Azt, azt, keresztapám! Olyan az, mint a lóhus... Kóstolta már?

A gácsi ember ettől elfintorodott. Letette a Kést, nagy kék zsebkendőbe köhögött.

— Egyszer kóstoltam, de azt ne is beszélgessünk !

Jóska szemmel szaladta körbe a vendéglőt. Már néhány ember újonnan is begyülekezett és csendesen eszegetett, iszogatott a csikós piros abroszok felett. Jóska jobbkeze és a pohara egyszeribe úgy kezdett viselkedni, mint az uj házasok! Egymásba kapaszkodtak, a száját pedig hálószobájuknak nézték Mindegyre csak odafelé igyekeztek.

Ahogy a lóhus elemlegetődött, ettől elfacsarta valami a szivét. A Göncöl! Ma délben ennek a behemót vörös, jóbelü gácsinak adta el. Azért kellett behajtania, mert holnap reggelre árverelés van kitűzve odahaza. A bank tűzette ki, ha nem fizet.