Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-06-01 / 5-6. szám - Szombathy Viktor: Csodamalom

Szombathy Viktor: Csodamalom

valami nagy vágyakozás a szabadság ulán s egyben az uj harcok, uj csatározások képei foglalkoztatták agyamat. Még birkózott bennem a múlt és a jelen, de minél messzebbre hagytam magam mögött a városka alacsony házait, annál kisebb lett bennem a múlt vonzóereje s annál erősebben kívántam a megállásnélküli, kemény küzdelmet az életért.

A vidéket most öntötte el aranyos lávatengerével a messze ébredő nap...

KOVÁCS ENDRE

Csodamalom

A komoly, öreg Váinámöinen a tó szélén ült és a vadkacsával beszélgetett. A vadkacsa igen okos madár volt: megjárta délkeletet és délnyugatot, járt a tengerek partján és az aranyerdőkben. Még ott is, ahol nincs féléven át éjszaka, hanem örök napsütés ragyog. Megnézte Váinámöinen családjának, Lemminkáinen famíliájának rokonait a nagy folyó mellett és az áldott pusztaságon, akik ideoda vándoroltak jobb hazát keresni.

— Megtaláltad^e a boldogságot? — kérdezte Váinámöinen a bölcselméjü vadkacsát, de a madár csak a szárnyát rázta feleletül.

— Hol keressem hát a boldogságot ? — türelmetlenkedett a bölcs Váinámöinen, — mondd meg nekem, ha annyi országot bejártál I

— Ott lenn, délen, ahol a finnek testvérei kkniík, ott is azt kérdezte tőlem egy agg tudós ember, akit táltosnak hívnak. ök azt tartják, északon van a boldogság. Ti úgy vélitek, délen van. 'Még én se találtam meg, de egy vén sirály, aki már tizezeréves, beszélt egyszer a nagy titokról. Azt mondta, hogy a boldogság egy csodamalomban forog, a reménység vize hajtja. Fenn, északon, a lappok földjén terül el a szivárványok tava. Abból ömlik a reménység vize. Ez a viz hajtja a boldogság malmát. És tudod, mi csodálatos? Ahogy a viz aláömlik a beteljesülés völgyébe, rögtön el is tűnik. Hát ezt a malmot keresd meg !

Felkerekedett tehát a bölcs, öreg Váinámöinen, akit Ilmarinen, az örök kovács csak Váinö-nek becézgetett ked