Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-04-01 / 4. szám - Folyóiratszemle - Simándy Pál: "A Tanú." Németh László folyóirata
A MAGYAR ÍRÁS HÍREI Több érdeklődésre közli a Magyar írás, hogy Ungvári, Munkácson, Ipolyságon, Eperjesen megkezdett nagysikerű kulturelőadásait a tavasz folyamán a többi városokban is folytatni fogja. Az előadások dátumait a Magyar írás és a napisajtó utján tudhatják meg olvasóink. Több érdeklődésre közli a Magyar írás, hogy Mécs László a Magyar írás f. évi márciusi számának Fórum rovatában közölt cikkünk felhívására ezideig semmit sem válaszolt. A szlovenszkói napilapok húsvéti számaikban közölték a Dzurányi László által összegyűjtőit 75.000.- koronás irodalmi és tudományos pályázatok végső eredményeit. A pályamunkákat a Pályadijak Kurato riumának elnökénél, Gömöry János nyug. gimn. igazgatónál (Kassa- Jókai-u. 20.) lehet átvenni. Az uj szlovenszkói könyvekkel foglalkozó Nyugat-kritika kapcsán a Magyar Irás-hoz érkezett érdeklődésekből az tűnik ki, hogy a szlovenszkói magyar irodalomnak már sok lelkes, megértő barátja van. Ezek tájékoztatására citáljuk a ,,Kórus“ c. fiatal budapesti irodalmi folyóirat egy cikkét: „Móricz Zsigmond és a Nyugat. Mindenki előtt ismeretes az a váratlan hir, hogy Móricz Zsigmond kivált a Nyugatból. Ennek a kiválásnak azonban nemcsak a napilapokban közölt kimerülés stb. voltak az okai. Anyagi körülmények is siettették a bomlást, hiszen tudvalévőén M ó ri ez szép összeget fektetett a lapba anélkül, hogy a romlott viszonyok mellett annak megtérültét remélhette volna. A válás fő oka saját lapjában ellene irányult burkolt támadások, melyek ellen védekezni nem volt módja. A kritikai rovat szerkesztését ugyanis másra bízta s ebbe beleszólása nem igen volt. A támadások pedig itt érték. Megértjük elkedvetlenedísét, de csodáljuk, hogy egy előnyösebb szerződés kedvéért nevét a lapon rajtahagyta, mellyel a jövőben semmiféle közösséget nem vállal.“ A Könybarátok Társasága tagjai számára a Magyar írás mellé az 1932. évre járó négy köny.v a nyomda súlyos szerződésszegése következtében megkésett, de jelenleg már szétküldés alatt áll. Előfizetőink egyrésze már meg is kapta, s folytatólagosan mindenki kézhez veszi. Ez a négy könyv (Márai Sándor: Csutora, Tamás Mihály: Mirákulum, Szitnyay Zoltán: Szeptemberi majális, Földes György: Kukkónia lelke) úgy szép kiállítása, mint kitűnő tartalma miatt a legnagyobb feltűnést keltette s az irodalmi kritika is teljes elismeréssel nyilatkozott a Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet uj kiadványairól. Nyomatott Welber Sándor bérelt könyvnyomdájában, Mukacevo — Munkács.