Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)
1933-04-01 / 4. szám - Folyóiratszemle - Simándy Pál: "A Tanú." Németh László folyóirata
Folyóiratszemle iák á dilettantizmus ajakpirositójával; az akarnok ambiciók púderjével és bécsirongyával. íme, a pesti kritikust most is megzavarta az a látvány, mely Szlovenszkó felől már sokszor elérkezhetett hozzá. Tamás Mihály, Szitnyai Zoltán, Földes György könyvében is azt a kikészített arcot kereste, amely őt is bizonyára már sokszor undorította, amint Szlovenszkó hegyei felől rávigyorgott. Sápadt, egyszerű, élő husvér arcunkat kell tehát megmutatnunk. És ezentúl közelről megnézni, közelhajolva vizsgálni a szlovenszkói arcokat és szájakat Kritikusunk, hogy dús vér-e az, ami pirosítja és igaz szó-, szándék-, gondolat-e, ami mozgatja, vagy csak patentirozolt kisebbségi ajakruzs és szóhoziutott apró ambíció!A kritika mérlege itthon kezdjen működésbe! Csak az mehessen innen más mérlegekre is, ami itthon már megméretett és nem találtatott könnyűnek! A lemérésnél használt sulyok közölt pedig ott legyen mindaz, amit feladatokban és felelősségekben meggazdagodott, helytállásra és alkotásra kötelező, de borzalmas nyomorúságokra jutott és iránytszabó elmékben koldus kisebbségi magyar életünk megkövetel. DARKÓ ISTVÁN FOLYÓIRATSZEMLE Tanú. A fiatal magyar kritikus gárda legképzettebb és legtehetségesebb tagja: N é me t h László fenti cim alatt egy időszaki folyóiratot indított meg az ősszel, amelynek cikkeit kizárólag ő maga irja. A folyóirattal, amelyből eddig 3 számot jelentetett már meg, mint mondja, nem az a célja, hogy pusztán könyvismertetéseket adjon, hanem hogy „a müvek és jelenségek óriás tömegein át világnézetünk alapkérdéseit frissítse fel; tehát nem az Ítélkezés, hanem a megujhod á s.“ Németh Lászlót többféle meggondolás vezette ebben az elhatározásában. Elsősorban is a saját irói szabadságának és függetlenségének a biztosítása. A folyóirat első számában nem egy helyen panaszolja keserűen és gúnnyal, hogy mennyire ki van szolgáltatva ma az író, de különösen a magyar iró, a tömegizlés és igény érdekében a könyvkapitalizmusnak. Még tovább: Németh László előtt egy uj enciklopédikus szemlélet lehetővététele lebeg eszmény gyanánt. A Tanú a szaktudomány elszakadt tárnái között keresi az összefüggést s a részismeretből a tudomány összefogó