Magyar Irás, 1933 (2. évfolyam, 3-10. szám)

1933-04-01 / 4. szám - Jarnó József: Martinovits apát és kortársai

Martinovits apát és kortársai

(Magyarország szellemi élete a XFÍII. század, végén.) (7.)

Martinovits nemes emberekből, sőt főurakból toborozta a „reformerek társaságáét. Ez a társaság egy meglehetősen mérsékelt nemesi forradalom megszervezését tűzte ki célul maga elé. Az összeesküvés programját, mely a „reformátorok kátéja“ cimet viselte, Martinovits maga állította össze. Ugyanekkor igazán forradalmi elemekből megszervezett egy másik összeesküvő csoportot is, „az ember és polgár társaságáét, mely már a tradíciókkal és a rendiséggel való teljes leszámolást akarta forradalmi utón megvalósítani. Egy másik kátéban maga Martinovits szedte rendszerbe ennek a forradalomnak programját is, rámutatva a forradalom okaira, lehetőségeire, kidolgozva ennek módszereit és kitűzve a végső célokat is.

Kétségtelen: Martinovits már akkor becsapta és tudatosan elárulta a „reformátorok társaságáét, amikor megkezdte ennek szervezését, — hiszen ő ezt a szervezetet csupán előcsapatként akarta felhasználni a népi, paraszti forradalom céljai érdekében.Az

igazán forradalmi elemek, akiket Martinovits az „ember és polgár társaságáéban szervezett meg, tudtak a nemesi mozgalomról, sőt olvasták a „reformátorok kátéjáét is, — viszont arra már gondosan vigyázott Martinovits, hogy az általa megszervezett nemesurak kézbe ne kapják a forradalmi kátét.

Vitathatatlan, hogy ez a kettős mozgalom az egyik oldal, a nemesek felé, cselszövés, ármánykodás volt. Az is kétségtelen, hogy a dogmatikusan erkölcsi alapon álló ember, aki fenntartás nélkül utasítja vissza „a cél szentesíti az eszközt“ korántsem forradalmi eredetű elvét, megvetéssel fordulhat el az ilyen politikai fogásoktól, - de ugyanennyire kétségtelen az is, hogy a történetíróknak, akik a titkos diplomácia módszerein semmi kivetnivalót sem találnak, aligha van komoly erkölcsi bázisuk arra, hogy niegbotránkozzanak a martinovitsi „machiavellizmuson“. A kor „politikai morálján“ aligha ejthetett sebet ezzel a kétszínűséggel Martinovits, ha ugyanaz a Ferenc császár, akinek nevében Martinovitsot halálra Ítélték, szövetséget köthetett azzal a Bonaparte Napóleonnal, akihez a lányát ugyan feleségül adta, de aki ellen fáradhatatlan buzgalommal szervezte háborúra a többi európai nemzetek uralkodóit.

Fraknói Vilmos Martinovitsról irt munkájában leközli azokat a vallomásokat, melyeket Martinovits a bíróság előtt tett, valamint azokat a leveleket is, melyekben kegyelemért könyör-