Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-12-01 / 10. szám - Zeneművészet - Keller Imre: Chopin: C-moll Etude

Zeneművészet

az ellenséges katonák észre ne vegyék. Ha észreveszik, már is megkívánják. Már viszik is magukkal. Már cipelik is. Segítség! Segítség! És senki sem siet segítségére! Hagyják! És ő sem Ind ott teremni! Tehetetlen! A dűli és féltékenység feketesége borítja el az eszét! Már nem hall. Nem lát. Csak szenved. A poklok összes kínjai viharzanak bensőjében. Vádolólagemeli fel mindkét kezét az ég felé. Átkozódik! Az Istent átkozza, ül leszi mindezekért felelőssé. ÖL vádolja az összes becstelenségek és szörnyűségek miatt. Miért engedte, hogy a világnak ez a leggonoszabb igazságtalansága megtörténhessék? Miért tűrte, hogy a gazság diadalt arathasson a tisztességen? Miért nyújtott segítőkezet a becsűlel ez elnyomására, az ártatlanok meggyilkolására, a tiszták megbecstelenitésére? Miért tette hazátlanná őt és nemzetének többi fiait? Miért? Miért? Vagy moszkovita lett belőle is? Átpártolt az oroszokhoz? Miért tette mindezt? Miért? Miért ? Miért sújtja lángkorbáccsal éppen azokat, akikre a bűnnek árnyéka sem esik? Miért lelt a végtelen kegyelmű Istenből kegyetlen, a legtökéletesebb igazságosból igazságtalan, a minden emberi bűnnel szemben irgalmasból irgalmatlan Isten?

Ezeket sivitja el ebben az etudejében Chopin. A rázuhanó érzések a torkát fojtogatják. Vijjogó héják és ragadozó ölyvek belevájják éles karmaikat vérző szivének eleven busába! És Chopin csak hörög, felhördül és észtvesztő jajokat dob ki magából.A

balkéz őrülete» gyorsasággal vágtat végig a zongorán. Jelezve, hogy kozákok lovaikon végigrohannak a városon. Mindenütt rombolva, égetve, gyújtogatva és öldökölve. Eleme ntáláris erővel törnek ál minden gáton, emberi akadályon és a hallgató borzongva húzza össze magát, meri maga közelében érzi a száguldó, gyilkoló orosz kozákokat. Érzi és szinte hallja, amint egymást biztatva kéjes örömmel mártják meg fegyverüket emberek, asszonyok és gyermekek szivében. Hull a vér... a vér... mindenütt.És

a jobbkéz felsikolt! Átkozódik! Egetostromló panaszt küld fel az Istenhez. Segítse meg népét! A jobbkéz sikit. Rövideket, de annál szivbemarkolóbbakat! Vészéit dühében villámokat szór, hogy leszámoljon hazája ellenségeivel! És az egymásra tolódó hangok tömör tömege, az önkívületben egymást kergelő akkordok mázsányi súlya, a felhördülések szinte fületbántó élessége olyan legyőzhetetlen erővel festi a legyőzhetetlen indulatok fékevesztett kavargását és tornádós tobzódását, hogy lehetetlen megdöbbenés nélkül meg nem hajolnunk Chopin hazaszeretetének megrázó igazsága előtt.

(Irta és a Magyar írás kulturestjén felolvasta KELLER IMRE).