Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-12-01 / 10. szám - Kritika - Kemény Gábor: At erdélyi föld sorsa
Kritika a párhuzamosítást és ebből tényleg meg lehet állapítani, hogy Magyarországon nagyobb lépésekkel haladt előre a népfelszabaditás ügye, mint Romániában. Magyarországon egy kulturáltabb népesség akarata találkozott össze az uralkodóház (Mária Terézia, II. József) reformtörekvéseivel s ilyen folyamatról a régi Romániában nem lehetett szó. Az is tény viszont, hogy az uralkodók reformtörekvései (II. Józsefé pl., aki megszünteti a jobbágyságot, sőt a jobbágy elnevezést is megtiltja) illuzőriusak maradnak. A jobbágyok hivatalviselése még tovább marad pium desiderium. De az tagadhatatlan, hogy a Berzeviczy Gergelyek, Wesselényiek, Eötvösök irodalmi és közéleti szereplése itt nagy lendületet adnak a piogresszió ügyének s ennek eredményeképen a nép vagyonosodása, földhöz jutása inkább vált lehetővé az erdélyi, mint a regáti románságra nézve. A bojárok egy majdnem teljesen kulturátlan néppel szemben több eredménnyel ragaszkodtak előjogaikhoz, mint a magyar feudálisok; a bojárok még 1844-ben is zsandárral vitetik munkára rabszolgasorban élő parasztjaikat, akiknek érdekében a fejedelemnek kell sokszor közbe lépnie. A földesúri kegyetlenség, az uralkodó korrupció miatt tör ki az 1907-iki parasztlázadás, írelynek több, mint 10,000 román paraszt esik áldozatul. De ha ez a párhuzam személyileg a román bojárok rovására s tárgyi szempontból a román progresszió rovására dől is el, a következtetésekkel óvatosaknak kell lennünk. Móricz Miklós tárgyilalagosan megállapítja, hogy a magyar földesúr közelebb érezte magát a német földesúrhoz, mint a magyar jobbágyhoz, de lehet-e ebből arra következtetni, hogy az elnyomott román jobbágy nem érezhette magát a magyar jobbágynál is elnyomottabbnak ? (Tudjuk, hogy már a X V. századi parasztlázadás után, melyben román és magyar jobbágyok közösen vesznek részt, magyarok, székelyek és szászok a — románság rovására kötnek békét.) Az a bizonyos „sérelmi plusz“, melyet Jászi nevezett néven, de amelyre már Széchenyi is rámutatott, már régen élt az összes nemzetiségek s a románság lelkében is. Amit Móricz Miklós az erdélyi földreform szociális, közgazdasági és nemzetpolitikai jelentőségéről ir, azt mind aláírjuk. Azt is aláirjuk, hogy mindazok a területek, melyek indokolatlanul egyéni érdekek szférájába kerülnek, kikapcsolódnak a nemzetgazdasági körforgásból. Itt a kérdés már kiszélesül és — még a szerző akarata ellenére is — általános igazsággá válik. A föld csak oly módon lehet jogos tulajdona az egyénnek, ha a köz érdekét szolgálja. Ha ez a feltétel nincs meg, akkor jönnek a visszaélések, hűtlen kezelések és a panamák sorozata. Jó lenne ezt észbe venni mindazoknak, akik — a határon túl vagy innen — földreformot csinálnak. Móricz Miklós könyvét érdekes szemléltető táblázatok és kartogram mok egészítik ki. KEMÉNY GÁBOR