Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-12-01 / 10. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

Darkó István: Égő csipkebokor

piros, kívánatos, méznél jobb ízű almát. Maradjon csak a lisztnek !—

Néha csak egy perce van az embernek és határoznia kell. Amikor a szemem megint élni kezdett és a fejem megtudta ezt. kijöttem a szobából... Abban a minutomban autóra akartam ülni, hogy hazamegyünk, Lefekszünk és alszom, mintha semmi sem történt volna.A

titkár már szivarfüstöl fújt és az asztalon dobolt :

— Azt még most is meglehetjük.

— Meg is.Magára

szedte a bekecsét, megnézte ezüstláncos függő óráját. Öt óra. Éjfél óta öt órán ál ült itt hidegen, gondolkodó, fejjel a nagy ivóban, az Ágota asztala mellett, a nagy kocsmaszobában, amely felett, talán éppen amott az ingó acetilénlámpa táján, a lépcsőmelletti szobában a lány fekszik kettesben. Vacogott^e ugyan azóta úgv néha, mint ő mégis egyegy pillanatra? Nőttek-e akkora jégcsapok benne is. vagy nőttek-e egyáltalában, s nem olvadtak-e el a forróságban, amekkorák őbenne?

Megizzadt Gyuri homloka s úgy elfáradt a józanságot termő italtól, hogy megtántorodott.

Küzdve magyarázta:—

Tudjátok, szükségem volt nekem itt erre az öl órára. Ez volt az én próbaidőm. Más választás nem esett rám. Vagy megölni őt, vagy itt ülni egy fedél alatt vele... Tudjátok-e, igy is megöltem őt magamban?... Most már szabad madár vagyok, oda repülök, ahová akarok. Csak azt nem tehettem, hogy megfutamodjam...

Rohanvást szabadúlt fel vele a titkár és Gőzön Józsi is. Gyuri körülnézett, már nem is voltak mellette. Egymásba kapaszkodva. nagykabátosan láncoltak a kocsma közepén. Akkora hanggal követelték a zenét, hogy a vendéglős is előszaladt és könyörögve csillapította őkel. Gyuri odament a nagyhajú, bőrkölényes emberhez és pénzzel vásárolta meg a jóindulatát. Fölült a zenészek emelvényére, harmonikái szerzed a kezébe, csontházgombos, színes berakású finom harmonikát, a szijját a nyakába vette, ujjait néhányszor ismerkedőén mozgatta rajta. Szárnyas kis nótákat szorongatott ki a húzós szerszámból. A beléjeszorult szuszogós nagy kövér hangokat olyan ügyesen aprította, mint a hentes a sipogó hízott örsgdisznól. Néhány nóta után már kifinomodott a harmonika hangja. Gyuri énekelt is hozzá bajúsztáncoltató kemény legény hangon.

A titkár prémes bundájában tüzelő arccal állt meg előtte.

— Jól húzod Gyuri. Kitáncolom a lelkemet.. Még katona voltam... az jut most az eszembe... bementünk egy falubaj