Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-03-01 / 1. szám - Kritika - Győry Dezső: Két fiatal lirikus

Figyelő

zisok, vagy a legjobb esetben is röviden festő (Egy falu. Benne húsz ház. Emberek. Dolgoznak, és igy tovább, vagyis sztatikus, nem dinamikus és erről már Lessing is megállapította Laokoonjában, hogy ennek az irodalomban helye nincsen.

Az Idő Katonái teljesen fedi a vázolt hibákat. Ezért olvasás után legfeljebb egy kis undor marad, mert az egyoldalúság épen a lelkiséghiány miatt kirívó, de aztán az is elszáll és a riport elillan a megérdemelt feledésbe. — így nem lehet propagandát csinálni egy újjáépítésnek! Kár érte. Balfogás volt és minden további hasonló lépés az is marad, amig a szemlélet nem lesz a miivp<i7Ptp '

BURA-ZÓLYOMI NORBERT

KÉT FIATAL LÍRIKUS

(Sáf áry László: Lendület, Munkács — Bolya Lajos: Erő, Komárom)

A lira meghalt ? A felületes szem koporsót lát ott, ahol vajúdás van.

Csakhogy: a lira nem hal meg soha. Egy ma már elismert kritikus a háború végén azzal támadt rám: Mért nem írsz szerelmi verseket? A háború kisebb, mint a szerelem. A szerelem túléli a háborút. Azt hiszem, nevettem magamban és lesajnáltam a szólót. Pedig túl a szavak kiforgathatóságán, igazat mondott. A kulturigények felfokozása is, szélső világnézetek harca, sőt győzelme is: jöhet, lehet, elmúlhat. De a lira túléli, legfeljebb a lira más lesz. Annyi baj.

Két fiatal költővel szaporodott az itteni magyar irodalom gyér szukreszcenciája. Két lírai kötet a múlt esztendőből, a kezdet és indulás minden gyengéjével, de ezen a velejárón túl — ígérettel is. Két kis kötet vers, amelyekkel alig foglalkozott a„kritika“.

Miért ?

Az az érzésem, hogy nem a két fiatal költőben van az ok.

*

Sáfáry László „Lendület“ címen adta ki félszáz versét. Nagyon eltalálta, nagyon kimondta benne, miért irta őket. Az üde hangban mégis itt-ott Simon Andor rövid, pattogó szófüzéseit, itt-ott József Attila burzsoa-bosszantó hányavetiségét Ízleljük. De bizarrul összedobált képei és tintaszagtól sem mentes szocialista klisséi mögül mégis rokonszenvesen bontakozik ki egy alakuló, induló tehetség : a természet imádata, a föld egészségének szeretete jóillatot adnak a tintaszag mellé. Hogy a kislélegzetü dalok meghatározott korlátái közzé mégis annyi nyomor-vonatkozás és bu-baj-érzés szorult, azt mutatja, hogy Sáfárynak a szeme odanéz, ahová az uj fiatalság, nem csak nálunk, de Európaszerte. De nem szeret pózolni.

„Magukra hagyjuk a csodás dinamókat, nélkülünk is keresztül dübörögnek az éjszakákon.

Mi kisétálunk a haszontalan hegyek közé és virágok leszünk a kopár sziklatetőn.

írja Szabadság c. versében. (Ez a fiú cserkész lehetett.)

A kisebbségi diákélet alakuló hangját próbálgatja. Egyszerű, közvetlen, De költő: őszinte.

).-'i ■ *! I: J.

A szél merészebb, mint a gépcsudák, s a fák utánna integetnek.

A képzelet suhintja színes ostorát. Fáradt vagyok,