Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-12-01 / 10. szám - Keller Imre: A Ma és Holnap asszonya

Keller lmre\ A Ma és Holnap asszonya társadalom nyakán és a család letagadhatatlan terhére, — vagy pedig elfogadják az asszony pénzthoző, kenyeret nyújtó munkáját. A választás könnyű volt. A szeretett nő munkájának gyümölcséből kívánt ő is enni és természetes dolognak vélte, hogy a nő, az asszony érette is dolgozzék és a haza hozott kenyérből neki is jusson egy karéj. És a férfi ezt a karéj kenyeret nem kegyelemből kérte, nem is az emberi megszánás alapján, hanem egyenesen jogot formált reá. Mert azért ment a háborúba, hogy a családnak megvédje a földet, a házat, a vagyont, hogy a családnak, a jövő generációnak jobb, szebb, gondtalanabb, biztosabb, magasabbrendü és emberibb életet biztosítson. Amikor tehát a világháború szörnyűségeiből hazatért betegen, rokkantán és munkaképtelenül, akkor a legkevesebb volt, amit attól a családtól, melynek önmagát adta, elvárhat, megkövetelhet: az, hogy ne hagyja őt éhenveszni, nyomorban elpusztulni vagy az uccasarkon, templomok sötét, hűvös kapujában koldulni. És a nő vállalkozott a férfit és az egész családot eltartó munkára, mert ezt a munkát már megszokta, megkedvelte és mély lélekzettel élvezte a felszabadulás mámoros levegőjét. És amikor a nők kemény ököllel döngették az érvényesülés kapuit, akkor a követelésekben maguk mellett találták férjeiket, apáikat, szóval: embereiket, akik asszonyaik előrehaladásában, érvényesülésében a maguk szomorú sorsának javulását is hitték, remélték és akarták. Ezért foglalnak helyet — lassan mind többen és többen asszonyok — a műhelyekben, üzletekben, irodákban, hivatalokban, egyetemeken, mütőtermekben, ügyvédi talárban, tudományos kutatásokban, irodalmi és művészi pályákon. És nem mindenütt alárendelt helyzetben, hanem irányitó pozícióban, ahol megállják a helyüket és munkájuk nem szegényebb, hitványabb, mint a férfié, aki a nőben nem ellenséget, nem vetélytársat kapott, amikor a munka gépezetéhez eresztette, hanem segítő, sőt kiegészítő társat, aki az élettel a megélhetésért vívott harcban, az erőmegfeszitések hevében önmagából a legjobbat adta, amit észből, szívből, akaratból és dolgos kézből ki lehet csiholni.

A világháborúnak első és leghatalmasabb következménye a nőre nézve az volt, hogy kiverekedte magának a férfival való egyenjogúságot a munkában, de itt nem állt meg, még többet követelt.

A hosszú világháború kitermelte a tisztaság nélkül való tisztességes asszonyokat. A megszállott területek asszonyéhes férfiainak erőszakai, amelyekért a társadalom nem büntetett, sőt védelmébe vette az elitélés ellen a meggyalázott asszonyt, — az évekre férfi nélküli életre kényszeritetf, otthon kínlódó, dolgozó és a napi élelemért napokat sorfalazó asszonyok megfeledkezései, melyekért emberien megértő elnézésben részesült a bűnbe esett asszony, — a katonai kórházakban történt szerelmi kilengések, melyeket az idegileg kimerült katonák felfrissitéséül szántak és a győgyitószerek közé soroztak, — a keserves egyedüllétre kényszeritett hadifoglyok meghallgatása, melyekben a tár-