Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-11-01 / 9. szám - Darkó István: Égő csipkebokor

Darkó István : Égő csipkebokor

rendben fiam... De úgy érzem, olyan valóságos testi érzés ez inkább, mintha egyszer, nem is emlékszem mikor beteg lettem volna és valami maradt bennem ebből a betegségből. Megfáztam például, akkoriban lázam és hurutom volt, ma egyik sincs, nyoma sincs egyiknek se, de egy kis hajlamosság megmaradt bennem rájuk. Hallottam olyan reumáról, amely évekig alszik s egyszerre jelentkezik. Nálam nem fog jelentkezni, azt tudom, de egészen biztos mégsem vagyok benne.

A titkár bólintott:—

Mit akarsz tőlem, ti opica? Ilyen kérdésekkel nem szívesen foglalkozom. Pedig biztos, hogy számtalan ember szenved ebben az örökölt bajban Középeurópában... Magamról is mondhatok valamit. Úgy rádjött a vallhatnék, hogy én is kedvel kaptam tőled. Nálunk az apám volt magyar, s édesanyám nyitrai szlovák. Én mindig is magyarnak tudtam magamat, afelől nincs kétség... Afelől te ne ugrálj! Most mégis eszembe jut, hogy gyerekkoromban édesanyám hogyan beszélt a falusi emberekkel szlovákul. Azt mondod, hogy lázra és hurutra szól ez a hajlamosság? Hátha csak a barátságos érzésekre^ arra, hogy ne úgy szeresd a magadét, hogy a másét emiatt gyűlöljed... Igaz Gyuri?

Gyuri sűrű, üres ködből riant fel a hangra. Szaporán ivott, az ital párájába temetkezett. Kimosott hangon felelte:

Nem tudom, miről beszélgettek.

— Hát le miről gondolkoztál?... Arról beszéltünk, hogy jó-e manapság gondolkozni?

Gózon Józsi kijavította:—

Arról, hogy aki beteg volt és tökéletesen meggyógyult, lehet-e olyan egészséges, mint aki soha sem volt beteg?- És, — mondotta a titkár, — arról, hogy aki kétféle szülőktől származik, lehet-e annyira egyfajta, mint akinek apjaanyja egyfaju?!

Gyuri kinyílt aggyal gondolkozott. Köd és tompa zugás, ital és vívódó gondok, megbántottsága és kijutó tervei mind egy csoportba tolongtak és eltávolodtak tőle, annyira, hogy tiszta szemmel egy pillantással át tudta tekinteni őket:

— Előző pillanataimban azt éreztem még, hogy reng a föld alattam. Nagyokat ugrándozik, mint a kerge juh. Azt kiáltottam, süllyedünk. Nem tudom, nem értem, milyen gondok bántogatnak titeket, enyim gondjaim teljességgel másminőek... Nem volt tizenkét óránál, lélegzetemet megállító éjfélnél több, ugye, amikor fent jártunk életem legsiralmasabb szobájában? Mért nem gyilkoltam meg kedvemre őket? Mért hogy olyannak maradtam utána, úgy jöttem ki tőlök, mint aki elmasirozott a lejuton. csillagok langyos tejét csuporban itta és friss meleg holdat harapott hozzá ? (Folytatjuk).