Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-11-01 / 9. szám - Krónika - z. l.: Kisebbségi kulturpolitika

Képzőművészet

siető, nagy szinfelületeket bezáró vonalvezetése nem tér el a bizonytalan, véletlen okozta ideges, utakra. Úgy formálódik a test, hogy a harmónia egyszerű nyugalmát zűrzavar ne érhesse.

Basilides Barna pesti műtermében két vászon várja az utolsó ecsetvonásokat : a „Mulatozó magyarok“ és a „Korsós leány“. A „Mulatozó magyarok“ tartalmi lényege megfelel a magyar lélek ösztönös örömgesztusának. Hatalmas vászon. Szerkezete egységbetömörülő, összpontosító, a centrum hatását meg nem zavaró felépités. Minden alaknak megvan a maga fontos jelentősége. Könnyedségüket fokozza a díszítés finomsága és a dinamikus erők harmonikus lendülete. Művészi egyszerűségével közelebb hozta a művészetet az emberiséghez, érthetőbbé tette, mert a „Szent egyszerűség“ finom lágysága magyarázat nélkül is hangsúlyozza az abszolút lelki nyugalmat. S ez művészetének legnagyobb igazsága. A lélekről lefejti a rcárakődott fertőt s a vonalvezetésben azután alkalmazkodik ehhez a megtisztult szépséghez. Ugyanúgy festi az alakokat környező természetet és tárgyakat is, megalkotva a soha szét nem hulló egységet.

Művészetének egyszerűsége a magyar röghöz tapad, a népiélek talajából termeli ki az új romlatlan életerőt, új erővel üdíti a magyar vérkeringést s művészetünket visszahelyezi abba a milliőbe, melynek jelszava az emberségesség. Művészete a nyugati határoktól oly biztonsággal tudott elszakadni, hogy annak eszmei tartalma is új elgondoláson alapszik : felszabadítja a magyar lelket szenvedéseinek kataklizmáiból s általa szabadjára eneedi a magyar géniusz erőteljes temperamentumát. Mily hatalmas lüktető erő ez, s mégis mily végtelen nyugalom ! Ennek a két tényezőnek harmonikus összeolvadása egy robusztus erőnek, a magyar őserőnek leghatásosabb szimbóluma. Basilides Barna művészete igaz utakat jelző világitó fáklya.

NAGY BARNA

KRÓNIKA

Kisebbségi kultúrpolitika.

1918 óta számtalan kísérlet történi már arra, hogy a csehszlovákiai magyarság életét kulturális és gazdasági téren megszervezzék. Eleinte két teljesen eltérő irányban: a magyarországi ’emigráció és a régi magyar rendszer irányában. A talajtalanul maradt emigráció, mely a budapesti aszfaltkommunizmus emlékeiből, tehát a magyar nép legszélesebb rétegeitől, különösen a magyar parasztságtól teljesen idegennek maradt forradalom emlékeiből éldegélt, természetszerű sorsát követte, mikor lassan szétforgácsolódott. A másik véglet, a régi magyar társadalmi és politikai rendszert visszaállítok nosztalgiája, magyar jel