Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-11-01 / 9. szám - A magyar nép daloló lelke
Mottó : lm, hozzák a szűz koszorút Viloja pántlikával, Oda viszik, hol nem lösz bú, Az öröm vál táncával, Szép zöld nized e koszorú, Ne légy tehát szomorú, Ne légy tehát szomorú. A magyar nép daloló lelke (Szegedi népdalok 2) Szeretetteljes érdeklődés fogadta cikkünknek a Magyar írás októberi számában közölt első részét. Azt látjuk ebből, hogy jó utón járunk, amikor a magyar élet talajától s annak népétől elszakadt szellemi életünket vissza akarjuk vezényelni a tápláló gyökérhez. Jövőnk biztosítására, kisebbségi sorsunk megalapozására, a magyarság megszakadt kulturális fejlődésének ujrafelvételére irányuló munkánk nem is képzelhető el a legnagyobb magyar tömegek, a nép vérátömlesztő bekapcsolása nélkül. A népi művészetek megismertetése és felkarolása egyik pontja ennek a programnak. Népünk költészetét, zenéjét, ipari- és házi-művészetét, lelke csattogó szárnyainak mozdulatait közös kincsnek akarjuk megmenteni. Másik teendőnknek, az előbbinél még fontosabbnak érezzük a magyar falu életével szociális és gazdasági téren tudományosan és gyakorlati módon feltámadó törődésünket. A Csehszlovákiában élő magyarságnak ebben már komoly tradíciója van : ifjúsága volt az első, amely kiment a falvakba, hogy lásson és tegyen. Ezt a megszakadt munkát türelemmel és lelkesedéssel kell tovább folytatnunk. A szegedi egyetemi ifjúság munkájáról adunk itt példának szolgáló szemelvényt. A népi művészet értékeinek összegyűjtésén kívül tudományos kutatásaik tárgyává tették a szegedvidéki magyarság összes életkérdéseit. Tanyai agrársettlement mozgalmuk kiadványai tanúskodnak eredményeikről. (Dr. Gesztelyi Nagy László : A jövendő magyar intelligencia és a tanyakérdés. Buday György : Ifjúságunk népnevelési feladatai és az alföldi rádióleadó. Dr. Hilscher Rezső : A főiskolai szociális telep tevékenysége és a settlement-munka módszere. Buday György : A tanyai agrársettlement. Dr. Szombatfalvy György: Társadalomrajzi feladatok az Alföldön stb.) A kétágú falu-munka ujrafelvételére felhívjuk a csehszlovákiai magyarság szellemi erőit 1