Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-11-01 / 9. szám - Zerdahelyi József: Egyenességben

Zerdahelyi József: Egyenességben

gallyat vetett keresztül az elhagyott utón és behúzódott a fenyvesbe.

Dankó Pesta megállott a galy fölött. Vékonyát füttyentett. Válasz jött rá. Azután súgásba csöndeseden a beszédjük.

— Eregy

a kutyáért. A Legényt ereszted a nyomára. A másik kettőt csak, ha majd fújok.

Gábor a tetőről hallgatta a Legény elnyújtott ugatását. Szaporán hallatszott. A kis szünetekbe mordulás vegyült. — A medve haragja. Hogy az ugatás nem mozdult, .Gábor elindult feléje. Már közel járt, amikor megroppant a lába alatt egy galy. Nagy robajlással menekült a medve.

Elővette a kis trombitát, rövidet fújt. Pesta visszaadta a hangot. Három kutya szorította a medvét jókedvű csaholással. Gábor előzte. Pesta vele.Jól

felszökött az égre a fáradt novemberi nap, amikor megállott a hajtás, és roronyav szemre kaphatta a medvét. A dördülésre szörnyű orditás felelt. Mikor elveszett a hang, utolsót mozdult a régi vándor. Nagy mancsát rátapasztotta a fájó sebére. A másik karjába beleölelte egy sudár szálfa törzsét és a gyökerébe harapott a foga. így lépett ki küzdelmes életéből.

Gábor leroskadt a hideg földre. Hozzádőlt a hála a vén bükk törzséhez. Rosdásra színesedet t bőrén véres csikókat szakított a gaz. Teleszájjal itta a téli ködpárákat. A szemét fáradtan hunyta le. Ilona kezét érezte a homlokán.

Mire fölébredt bükkfatüz melege élesztgette. Bőrös kulacsot tartott eléje Dankó. Zsíros piritós kinálgatta magát neki.

— Nyúzhatom

? — kérdezte Pesta.*

I

Havas tél volt. Vastagon lepte el az erdőt. Telehullott vele a sziklahasadék. Dunnákban lógott az égre törő szirtek szélén. Jégcsapok nyúltak alóla a mélység felé. Legyűrte a magányos szálfákat. Hóhegyeket rakott rájuk. Feldíszítette és szelídre formálta a vad világot. Csak a patak sebes sodra hányt fittyet neki. Zúgott, habzott és mély medret mosott a hóban.

Gábor harmadnapja a sziklaoduból nézte a telet. Nem mozdult. Az ódu jócskán benyúlt a mészkőhegybe. Egyetlen kődarab volt a padlója. Gerendásra rovátkolt a mennyezete. Szélesen nyílott ki a sziklában mosott vízjárásra. Kívülről fatörzsek állták el sűrűn egymás mellé rakva. A közeit moha töltötte ki. Vékony rudakból rótt ajtó zárta. Onnan vezetett derékig érő hó közt ásott gyalogút, a patakig. Az ajtó most nyitva volt.