Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-11-01 / 9. szám - Simándy Pál: Jézus
Simándy Pál : Jézus mus célkitűzései ellen. Ám ez még távolról sem jelenti azt a következtetést, hogy Jézus evangéliuma tehát szocializmusra kötelez. Azok az érvek, amelyeket az egyházak a szocializmus ellen felhoztak, oly általános természetűek, hogy nemcsak a szocializmus, hanem általában mindenféle társadalmi és gazdasági rendszer, szervezkedés és átalakulás ellen felsorakoztathatok. Megcáfolásuk és visszautasításuk sem vonhat tehát maga után semmiféle olyan következtetést, amely speciálisan a szocializmus gondolatrendszerére vonatkoznék. Kérdés, hogy Jézus példája és evangéliuma egyáltalán kötelezi-e valamiféle társadalmi és politikai állásfoglalásra az ő igaz híveit és tanítványait. Nincs felületesebb állítás annál, hogy Jézus szocialista volt, a Jézus korában sem ő, sem senki más nem lehetett szocialista. De legkevésbbé épen Jézus, akinek a nagysága abban áll, hogy időtlen szellem tudott lenni és maradni. Jézus fölötte áll mindenféle aktuális társadalmi és politikai érdeknek. Soha semmiféle társadalmi és gazdasági megoldás mellett nem nyilatkozott, aktuális kérdésekben állást nem foglalt. És azokat a kísérleteket, amelyek ilyen kérdésekben megnyilatkozásra akarták őt birni, fölényes szellemmel és állhatatos lélekkel utasította el magától. Jézus elsősorban nem világnézetet, nem is gondolatrendszereket, legkevésbbé társadalmi elméletet hirdetett és képviselt. Jézus egy sajátos és időtlen erkölcsi szellemet hozott és hagyott örökül a világra. Tanítványait sem aktuális megoldások és rendszerek mellé kívánja lekötni, hanem a maga örök és időtlen szellemét akarja átplántálni beléjük, azt a szellemet, amely kész a lázadásra mindenfajta és bárhol mutatkozó és hatalmaskodó gonoszság és hazugság ellen és kész minden jó és igaz ügy támogatására és felsegitésére, bárki képviseli is azt s bárhol jelentkezik is az. Jézus igaz tanítványa tehát a kor mai válságai közepeit, az ő szellemétől vezettetve tiltakozhatik a kapitalizmus vétkei és visszaélései, a nyomor és társadalmi igazságtalanság ellen és ha nem tiltakozik, akkor bűnt és mulasztást követ el. De azért még nem kell azt mondania, hogy Jézus őt szocializmusra kötelezte. A maga tudományos meggyőződése és politikai belátása természetesen elvezetheti őt a szocializmus vállalásához is, anélkül azonban, hogy ezt a lépését keresztyénségével kellene magyaráznia, vagy indokolnia, hogy keresztyénségét szocialista keresztyénségnek volna szabad neveznie. Mert szocialista keresztyénség éppoly kevéssé van, mint kapitalista vagy feudális keresztyénség, vagy ha mégis van, azt éppúgy a visszaélés és eltévelyedés hozta létre, mint a kapitalista és feudális keresztyénséget. A szocializmus hatalmas társadalmi program és a világnak ma sorsdöntő politikai és gazdasági forradalma, mely végbemegy a maga törvényei szerint és utjain. Jézus tanítványára, bármiként kapcsolódik is bele ebbe a folyamatba, egy kötelezettség föltétlenül hárul: szellemben, erkölcsi felfogásban időtlennek, törtenelemfelettinek és függetlennek :