Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-10-01 / 8. szám - Kritika - Zapf László: A szocializmus és a vörös posztó

KRITIKA

A szocializmus és á vörös posztó

Zilahy Lajos: A szökevény (Regény, Budapest, Atheneum.)

Még Prágában történt, hogy a Magyar Munkaközösség mozgalmáról beszéltünk a csehszlovákiai magyar újságírás egyik vezéremberével. Arról volt szó, hogy a mozgalom a «szociális» és «demokratikusabb» jelszavakban való tapogatózás után röviden a magyar szocializmusban jelöli meg az összmagyarságra kiterjedő programját. A tapasztalt újságíró pesszimisztikus fejcsóválással mondta, hogy nagyon rossz jelszót választoltunk, mert a mai magyar intelligencia előtt még a szocializmus említése is vörös posztó. Mikor Zilahy regényét olvastam, önkéntelenül ez a jelenet és ez a mondás jutott eszembe. Mert erre az intelligenciára, mely a magyar főnemesség gesztusainak az utánzásán még ma sem jutott túl, erre az intelligenciára nagyon ráillik az a pár sor, ahogyan Komlóssy, a regény főszereplője, egyik ifjúkori barátját jellemzi: «Kár, hogy Komoróczy, aki tehetséges ember, semmit sem olvasott a modern szocializmus irodalmából. Ha olvasott volna, bizonyára máskép gondolkozna. Megérezné, hogy ezek a gondolatok mélyről, a nagy tömegek leikéből áramlanak és megértené, hogy máma egyedül ennek a gondolatnak van előretörő ereje. Lekicsinyelni és tudomásul nem venni; ostobaság! A szocializmussal számolni kell. Ez pedig csak kétféle modor történhetik. Vagy belekapcsoljuk a magyarság sorsát ebbe az uj áramlatba, vagy szembeszállunk vele. De hol van az az erő, mely a szocializmus előretörő erejével szembefordulhatna?..» (278. old.)

Azért idézem Zilahyt, mert ha Szabó Dezsőt, Móriczot, vagy Adyt idézném, már jól ismerem a szokásos fejbólintást, Zilahy a mai magyar politikai rendszerrel békésen komázó iró volt. Nem nagyon voltak politikai, vagy társadalmi problémái, vagy ha voltak, egészen felületesen megúszta azokat, mondjuk egy idealista pacifizmussal. Ebben a regényében nagy fordulat állt be. Zilahy Lajos a magyar történelmi koncepcióhoz nyúlt. A magyar tragédia eredőjét éppen abban látja, hogy a magyar nemzeti eszme, a magyar rög szeretető megfeneklett valahol a negyvennyolcas idők kuruckodásában, egy sajátságos magyar, inkább kulturnemesi, mint egyetemes magyar fenegyerekeskedő virtuskodástól fütve. Apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre öröklődött, változatlanul, mint valami csodaerejü amulett. így kon-